A sezlonos világ

Költözünk. Költöznünk kell a tágas belvárosi lakásunkból. Feladjuk a 131 négyzetméteres labirintusunkat egy Vászonfehérítő utcai kerengősen másfél szobás panelért. Szántó István írása.

Leltározom a bútorainkat, gyorsan kiderül, aligha kell nekünk a nagyplatós stráfkocsi. Drága édesanyám szíve majd’ megszakad a zöld-fehér konyhaszekrényért. Még édesapám csináltatta. Egy remekmű, olyan, mint egy szekreter, teli csupa rejtekhellyel. Vitrines. A lehajtóban katonásan sorakoznak a cukor-, a liszt- és a sótartók. Szüleim franciaágya hajlított végű, intarziás, a hasonló díszítésű nagyszekrényekkel a lakás ékességei. A háló előtt terpeszkedő, levehető, cserélhető fejű sezlonom maga a mennyország. A nagyszoba kombinált szekrényére három évig gyűjtöttünk. Teli van nippel, apró búsuló juhásszal, gombolyagot kergető cicussal, a sehonnan- nem-hiányozható aranyazott velencei gondolával meg balatoni kagylós vitorlással. Mögötte három sose használt stampedlis és kávés szett. Közepében lehajtható bárszekrény, amelyben beszáradt csoki- és tojáslikőr várja a betoppanó vendéget. A tálcák alatt a dugipénz, a szokásos családi trezor, amit még a kezdő betörők is jól ismernek. A nagyszobában a gödrös epedájú, világítós rekamiéban még beépített rádió is van. A hernádvécsei szülői házból megmentett velencei lábas tükör sarkában egy festett rózsa. Ez takarja a háborús nyomokat.

Visszatérő rémálmom az a hétköznap délelőtt, amikor magam verem szét gyerekkorom összes emléktárgyát."

A költözködés lázában egy brutálisan elhibázott döntést hozunk. A szomszédoknak sem kell semmi, még a spáj­zunk felcicomázott stelázsijára sincsen vevő. Visszatérő rémálmom az a napsütötte hétköznap délelőtt, amikor magam verem szét gyerekkorom összes emléktárgyát. Erős vagyok, igyekszem annak is látszani. Ködfátyolos szemmel, nagy baltával hasogatok össze mindent, mert a fáért már sorba állnak a szomszédok. A Győri kapui kis panel­lakást Légrádiné Katika, a ház felügyelője súrolja fel jó pénzért. Majd csaknem fél évig a teljesen üres, visszhangos nagyszoba parkettáján alszunk. Kitartóan járjuk a belvárost, a Széchenyi út 70., 72. és a 109. számú üzleteit. Menetrendszerűen bóklászunk a Baross Gábor utcai laktanya istállóiból átalakított bútorraktáraiban is. Míg végül – mire már minden eladó jó ismerősünk – kapunk egy lakkozott, cirádás szekrénysort, süppedő szivacsos tűzvörös heverőkkel. A bolt előtt strázsáló fuvarosok közül azt választom, akivel én is a bakon ülve kísérem haza a zsákmányunkat.

A gönci Juhász Béla, az encsi bútorgyár főmérnöke, majd igazgatója a Miskolci Egyetem Géptervező szakán szerszámgéptervezőként végez. A fémes világból jókor kerül a fafeldolgozó iparba. Szabó Dénestől, az üzem megalapítójától és az ugyancsak gépészmérnök Takács Bertalantól megörökli a BUBIV 10. számú egységét. Préselt forgácslapokból, furnérból csiszolt-lakkozott szekrényeket gyártanak, évente legalább félmillió négyzetméternyit. Országszerte gomba módra nőnek ki a panelháztömbök, az új modern városrészek, a beépített konyhás lakások. A tervezők már ehhez a kabáthoz varrják a gombot. A betonlakásokban a szabványbelmagasság 2 méter 65 centiméteres. Tehát legalább két centivel alacsonyabbra szabják a szekrényeket. Ismerik a félszobák méreteit, amihez a heverőket és az ágyneműtartókat igazítják. Elfelejtik a komótos technológiájú politúrozást, helyette az ultraviola fényre gyorsan keményedő, lakkos fényezést használják. Csodálatos világ. Lábon adják el a garnitúrákat, alig győzik a belföldi és az exportmegrendelések teljesítését. Közben az encsi mesterek keze nyomán lesz lakájos bútorzatú a miskolci rendőrkapitányság, a borsodi megyeháza, számos hazai, külföldi szálloda és szanatórium. Különös, hogy ugyanebben az időben a miskolci avasi bútorgyár leszálló ágba kerül.

Miskolcon a Domus megnyitása hoz mindent átütő forradalmi változást. A tüzérlaktanyában lapra szerelt, bedobozolt formában csak a képek segítségével tudtuk elképzelni a szekrénysort. A háromnapos Csináld magad! csavarozások után szembesültünk, mit is választottunk.

Béla lassan egy fél évszázada követi az ágazat trendjét. Tudja, elmúlt a csupa rugós, szerény matracos dikók világa. A természetes anyagokkal teli stílbútorok se jönnek már vissza. Ma már csak egy a biztos: tobzódunk a választékban. Én viszont máig kesergek az elbaltázott emlékeimért.

- Szántó István -