Hol terem a jó munkásember?

Többnyire nem olyan embereket keresnek a cégek, akik a munkanélküliek táborát erősítik. Kiss László jegyzete.

Régen azt mondták, hogy két abszolút nem létező humán kategória van: a szocialista embertípus és a nem italozó segédmunkás. A szocialista embertípust, azt hiszem, végleg ad acta tehetjük, a másik tétel ügyében még folyik a küzdelem. Egy vállalkozó ismerősöm mondja, hogy inkább ő itatja az embereit, mert akkor legalább látja, mennyit isznak meg és mikor. Arról is hosszasan beszélt, hogy már nincs úgy, mint régen, amikor a brigádot kivitte a helyszínre, és azok a megbeszélés, munkakijelölés után önállóan dolgoztak. Ma ott kell velük lenni, mert ha felmerül bármi probléma, leáll a gépezet, leülnek, nincs tovább, várnak rá.

Egy gépipari üzemet működtető tulajdonos meg arról beszél, hogy az egyik munkása, aki értelmes, rátermett, képes „megszerelni” a gépsort is, ha kell, hétfőnként időnként elfelejt bejönni, ha fárasztó volt a hétvége. Elnézem neki – mondja –, mert honnan a fenéből szerezzek másik ilyen embert, amikor betanított munkára sincs senki?

Amikor megkérdezték – egy reprezentatív felmérés keretében – a hazánkban működő nagyobb cégek vezetőit, mit tartanak a közeljövő nagy stratégiai kihívásainak, elsők között említették a munkaerőhiányt, a mennyiségre és minőségre is gondolva.

Azon már túl vagyunk mi, újságírók is, hogy álmélkodjunk a látszólagos ellentmondáson, hogy miközben van sok munkanélküli, mégis ennyire nincs munkaerő. Többnyire nem olyan embereket keresnek a cégek, akik a munkanélküliek táborát erősítik. Illetve, ha lennének is köztük megfelelőek, azok az ország másik végén élnek, az új állás meg nem fizet annyit, hogy egy áttelepülés és teljes családeltartás költsége is kijönne belőle. Valaha azt gondoltuk, hogy azért majd az iskolákból kijövők szép lassan feltöltik ezt az űrt a munkaerőpiacon, a többiek meg kiöregednek. Csakhogy most az okosabbja elhúz külföldre, a felzárkóztatásra alkalmatlan iskolarendszerünk meg termeli a munkanélküliek ifjú utánpótlásait is. De a legnagyobb gond az, hogy az értelmes, lelkiismeretes melós nem terem csak úgy a padban, ahhoz megfelelő szociális és társadalmi környezet, munkahelyi tapasztalat, formálódás, sok minden egyéb kell még.

A nagy kérdés igazán az, hogy miként lehet munkakultúrára tanítani tömegeket. Valószínűleg csak munka által, ezért van óriási jelentősége annak, hogyan szervezik, vezetik, töltik meg értelemmel a közmunkát. Jelenleg abszolút a polgármesteren múlik egy kisebb településen, hogy értelmes, valóban építő és a szó jó értelmében nevelő munka zajlik, vagy hát valami egészen más. Nem irigylem őket: olyan feladatot kaptak a nyakukba, ami messze túlnő egy polgármesteri széken. Több segítséget érdemelnének ebben, messze a mainál. Ez mindannyiunk érdeke.

- Kiss László -