Hálaadás a 25 évért Miskolcon

Közös munka
Közös munka - © Fotó: Vajda János
Miskolc – „Évről évre növekedett, de nem csak téglák kerültek egymásra, hanem a mi kis közösségünk is épült.”

Egész héten tartott az idei Avasi Búcsú programja, amelyet az Isteni Ige Temploma, Avas-Déli Római Katolikus Plébánia szervezett. Immár 25-ik alkalommal tartották meg ezt a rendezvényt, hiszen negyed évszázada, hogy a templom megépült az Avason. A búcsú szombati programja volt az Egyházközségek Napja, amelynek keretében számtalan programmal várták az érdeklődőket a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium udvarán.

Fotó: Vajda János Fotó: Vajda János ©

Bár az eső esett, nem volt kimondottan szabadtéri programoknak kedvező időjárás, de fedett helyre húzódva már kora délelőtt rotyogtak a finom étkek a kondérokban. Nem volt ez igazi verseny, hiszen minden csapat más-más étellel készült, sokkal inkább a részvétel volt a fontos, na meg persze az, hogy ebéd végén üresek legyenek a tányérok.

Avasi ínyencségek

– Görög katolikusok, római katolikusok, a Mindszenti Egyházközösség, a Szirmabesenyői Református Egyházközösség is részt vesz a főzőversenyen – sorolta András Attila, az Avas-Déli Római Katolikus Plébánia plébánosa. – Csülkös pacal készül, székelykáposzta, paradicsomos káposzta és gulyás. S miközben kint a kondérban fő az étel, a gyerekek a sportcsarnokban játszhatnak, illetve a három héttel ezelőtt meghirdetett rajzpályázat díjkiosztása is megtörténik. De népzenével és versekkel is szórakoztatjuk a közönséget, valamint a hagyományőrzők Szent László korát elevenítik meg.

Évről évre

– Ez a rendezvény számunkra hálaadás, minden évben megemlékezünk arról, hogy mennyi ajándékot kaptunk az Istentől – fogalmazott András Attila. – A negyed évszázados évforduló pedig egy különleges alkalom, ezért a mostani programsorozat is különlegesebb. Visszatekinthetünk és hálát adhatunk azért, ami az elmúlt 25 évben történt. A templom, a körülötte lévő intézmény évről évre növekedett, de nem csak téglák kerültek egymásra, hanem a mi kis közösségünk is épült, és ez a legfontosabb a számunkra.

A 25. Avasi Búcsú programjai alatt egész héten megtekinthető volt Petrás Mária kiállítása a templomban. De Szent Ignác alakja is megjelent a búcsún, a jezsuita rend alapítójáról készült filmet levetítették az ünnepi héten.

N. Szántó Rita


Szentmise zárta

Az Avasi Búcsú hetének lezárásaként vasárnap 11 órakor szentmisét tartottak, ahol mind a két közösség, a görög és a római katolikus, együtt ünnepelt a templomban. Ebben az évben a liturgia görög szertartás szerint zajlott, a szónok pedig római katolikus volt. A díszvendégek között ott volt Orosz Atanáz püspök és P. Vizi Elemér SJ provinciális atya.

A szentmise szónoka Lipcsák János, a Mindszenti Templom plébánosa volt.



Avas.
BOON.HU






hirdetés