A hátrányok ellen fociznak az Avason

Akt.:
Az avasi sportpályán fociztak
Az avasi sportpályán fociztak - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A foci nem csak sport, prevenció is, híd lehet a fiataloknak.

Focizzunk közösen a hátrányok ellen! címmel nyári focibajnokságot indított a miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A program első állomása a Lyukóbányai Közösségi Ház sportpályája volt, ahová a város több részéről érkeztek gyermekek. Szerdán pedig az Avasi Sport­centrumba várták a fiatalokat.

„Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok a nyári szünetben szervezett keretek között sportoljanak, azon belül is focizzanak” – mondta Váradi Gábor, a roma önkormányzat miskolci elnöke.

Minden héten foci

– Lakossági fórumainkon szinte minden alkalommal arra panaszkodtak a szülők, hogy a fiataloknak nincs lehetőségük a sportolásra, hiszen Miskolc kül- és belterületein alig van vagy egyáltalán nincs szabad sportpálya, ahol a fiatalok ingyen sportolhatnak – hangsúlyozta az elnök. – Ezért a gyerekek a közeli iskolák udvaraira szöknek be focizni, vagy több kilométert utaznak azért, hogy játszhassanak. De ami a legrosszabb, az úttestek közelében, veszélyes körülmények között játszanak a gyerekek. Ezért úgy döntöttünk, hogy nyáron, szinte minden héten, a város több pontján focitornát rendezünk. Természetesen nem feledkezünk meg a lányokról sem, számukra minden rendezvényünkön lehetőséget biztosítunk a sportolásra, ők is focizhatnak vagy tollasozhatnak, pingpongozhatnak, futhatnak.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

Váradi Gábor hangsúlyozta, kinyittatják a sportpályákat, így szervezett keretek között, felügyelet mellett sportolhatnak majd a fiatalok. „Nem titkolt célunk, hogy a gyermekeink minél távolabb kerüljenek a drogoktól… Hisszük, hogy a foci nem csak sport, több annál, prevenció, és egyben híd lehet a hátrányok leküzdésében” – fogalmazott.

A focitornát szerdán az Avasi Sportcentrumban tartották.

– ÉM-NSZR –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Avas.
BOON.HU






hirdetés