Halálos baleset Alsózsolca és Felsőzsolca között

Akt.:
Halálos baleset Alsózsolca és Felsőzsolca között
Halálos baleset Alsózsolca és Felsőzsolca között - © Fotó: BOON
Alsózsolca, Felsőzsolca – Halálos közúti baleset történt szerdán reggel Alsózsolca és Felsőzsolca között.

Egy Renault Clio haladt Felsőzsolca irányába ködben, amikor szemből egy Kia személygépkocsi egy szemetes autó előzésébe fogott. Amikor a ködben kiderült, hogy jön a Renault szemből, a Kia vezetője balra, az útpadkára kormányozta az autóját. A Clio vezetője megijedt a szembe jövő autótól és hirtelen a sofőr balra kapta kormányt, aminek következtében keresztbe állt az autó és a jobb oldalával nekiütközött a szemétszállítónak.

A helyszínre érkeztek a tűzoltóság munkatársai, akik feszítővágókkal szabadították ki a Clióban utazókat. A jobb oldali ülésben utazó 31 éves sajópetri nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A sofőrt kórházba szállították, elsődleges információink szerint könnyű sérülésekkel.

halalos11

Az utat teljes szélességében le kellett zárni, a forgalmat kerülőútra terelték a rendőrség munkatársai.

A baleset körülményeit a rendőrség műszaki igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálja.

halalos22



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Alsózsolca.
BOON.HU






hirdetés