Életre keltek a szokások Abaújszántón

Dr. Hörcsik Richárd (balra) és Sáfián Ádám
Dr. Hörcsik Richárd (balra) és Sáfián Ádám - © Fotó: Vajda János
Abaújszántó – Abaújszántó apraja-­nagyja ott volt szombaton az abaújszántói Szüreti Napon.

Az eső ellenére vidám és színes volt szombaton a Szüreti Nap Abaújszántón. Már a felvonulás is elkápráztatta a vendégeket. Feldíszített szekerek, kistraktorok követték egymást a főutcán. A városban működő szakgimnázium képviselői egy nagy traktorral érkeztek, szintén szüreti pompában. A járművek között azonban szokatlan járgányok is araszoltak, mint a kisvonat, az omnibusz vagy a lovas hintó. Vonultak az iskolások, a mazsorettek és a fúvószenekar is. Az abaújszántói óvoda pedagógusai pedig, mint minden évben, az idén is fantasztikus jelmezbe öltöztek.

A Dísz téren felállított színpadon mondott köszöntőt dr. Hörcsik Richárd ország­gyűlési képviselő. Mint fogalmazott, Tokaj-Hegyaljának fontosak a szüreti népszokások felelevenítése. Ilyenkor a térség amatőr csoportjai lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

– Örülök a színes, szüreti felvonulásnak, hiszen a népi hagyományok őrzése az emberek identitástudatának megőrzésében is fontos szerepet játszik – hangsúlyozta.

Önfeledt szórakozás

Sáfián Ádám, Abaújszántó polgármestere azt emelte ki, hogy a Szüreti Nap tradicionálisnak mondható, hiszen immár 18. alkalommal rendezik meg. A programban a város vala­mennyi tanulója és intézménye képviselteti magát. A szüreti munkák közepén önfeledt szórakozást kínál ez a nap.

Gyöngyössy Andreától, az abaújszántói Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetőjétől megtudtuk, nagy sikert arattak az esti koncertek, de délután is sokan voltak kíváncsiak a néptáncegyüttesek színvonalas műsorára. Hozzátette: a városban sokan foglalkoznak szőlőműveléssel és borkészítéssel, voltak, akik ezen a hétvégén is szüreteltek. A nap fellépői és résztvevői természetesen nem maradtak éhen és szomjan, az önkormányzat babgulyást és birkapörköltet főzött.

ÉM-HE



Abaújszántó.
BOON.HU






hirdetés