2017 végére lesz kész a diósgyőri stadion?

Akt.:
A tervek változatlanok, csak a „beárazás” új, közel 3 milliárd forinttal több jut rá
A tervek változatlanok, csak a „beárazás” új, közel 3 milliárd forinttal több jut rá
Miskolc – A közel 3 milliárdos pluszt kapott projekt kivitelezői munkálatai valószínűleg az idén ősszel indulnak.

A múlt hét csütörtökön jelent meg az a kormányhatározat, amelynek legfőbb tartalmi eleme hetek óta beszédtéma volt a diósgyőri labdarúgás berkein belül, és amelyet hetek óta nagyon vártak, hogy végre hivatalos legyen: a diósgyőri stadion rekonstrukciójára szánt eddigi 8 milliárd forintos összeget 2,915 milliárddal megemelték, vagyis összesen 10,915 milliárd forintot fordít az állam erre a célra. A megvalósítására létrehozott projektcég, a Diósgyőri Stadionrekonstrukció Kft. (amelynek az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki, Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. a 85 százalékos résztulajdonosa, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatáé 10 százalék, és ez utóbbi tulajdonában lévő Miskolc Holding Zrt.-é pedig 5 százalék) egyik ügyvezetőjét, Pásztor Ervint kérdeztük. Elsőként arról, hogy azért volt-e szükség a plusz 2,915 milliárd forintra, mert az építészi tervek alapján elkészült műszaki tartalom költségterve jelentősen meghaladta a 8 milliárd forintot?

6 stadion belső nézete

– Részben ezért. Bár az engedélyezési eljárás során a használatbavételi engedélyt megkaphattuk volna, a mostani kormányhatározat nélkül, az üzemeltetés speciális követelményeit figyelembe véve, ez egy alulfinanszírozott projekt lett volna – mondta Pásztor Ervin, majd így folytatta: – Mondok néhány példát, lehetne többet is, de talán ezek a leginkább megfoghatók műszaki tartalmi szempontból. Mivel UEFA IV-es kategóriájú stadionról beszélünk, ennek egyik ismérve, hogy a teljes lelátórészt tető fedi. Emiatt a játéktér csak minimális napfényt kap, mert marad az északi-déli tájolású pálya, így a hiányzó napfényt pótolni kell egy berendezés segítéségével annak érdekében, hogy a játéktér folyamatosan jó minőségű, természetes gyeppel, fűvel rendelkezzen. És ha már napfényt említettem, hadd tegyem gyorsan hozzá, hogy a stadion üzemeltetését, fenntartását elősegítendő napelemegyüttes is felszerelésre kerül majd, ami a stadion energiaháztartását javítja. A szurkolókat érintő változtatás egyike, hogy a stadion ülőhelyei is eltérnek majd a korábbi tervektől, a fix székektől, és egy kényelmesebb, komfortosabb, a lelátón való közlekedést, takarítást is elősegítő felhajtható ülések kerülnek felszerelésre. De a legfontosabb az, hogy ez a most ismerté vált emelt összeg megfelelő keretet ad arra, hogy a célként kitűzött 15 ezer férőhelyes, a kor követelményeinek megfelelő műszaki tartalommal rendelkező stadion kerüljön megvalósításra.

std7

Az időtervről

Arra a kérdésre, hogy mi zajlik éppen az előkészítés során, illetve hogy mikor lesz időterv, Pásztor Ervin azt felelte, hogy a jogerős építési engedély birtokában készül a közbeszerzési dokumentum kiírása, és ezt követően jön a pályázati szakasz, majd a legjobb ajánlat kiválasztása.

– Megfogadtam, hogy nem mondok többször időpontot arra, hogy mikor indul és mikor lehet kész a stadion – jelentette ki Pásztor Ervin. – Hivatalos időterve a stadion rekonstrukciójának eddig sem volt, mégis hangzottak el dátumok, amelyek inkább a becslés kategóriájába tartoztak. A kézzelfogható időterv az lesz, amelyet a körbeszerzési eljárás végén, a győztesként kihirdetett generál kivitelező a pályázatában szerepeltet. Annyit azonban megjegyeznék a korábbi időpontokról, hogy ezek mindegyike az adott pénzügyi keretek közötti számításokat tartalmazták, kezdve az évekkel ezelőtti 4,5 milliárdos induló összegtől, a legutóbbi 8 milliárdosig. Az ezek kapcsán bejelentett dátumok azért változtak időről időre, hogy a szurkolók és a diósgyőri futballinfrastruktúrát használók igényeit a legmagasabb szinten tudjuk kielégíteni.

2017. ősz

Amiben viszont nincs változás és évek óta tartja magát a szám: a stadion megépítésének ideje 12–15 hónap. Viszont a munkafolyamatban lesz egy kis eltérés a korábbiakhoz képest, nevezetesen az első fázis mégsem az összprojekthez kapcsolódó, MVSC pálya (a tervek szerint itt játszaná a DVTK labdarúgócsapata a bajnoki meccseit, amíg Diósgyőrben el nem készül az új stadion) rekonstrukciója nem a játéktér eltolásával, gyepszőnyegének lefektetésével kezdődik.

– Mivel szinte lehetetlen vagy csak kiugróan magas költség biztosítása esetén lehetne a lelátó építésekor megóvni a játékteret a munkagépektől, ezért a pálya gyepe csak a lelátórész elkészülte után kerül kicserélésre – tudtuk meg Pásztor Ervintől. – Az első fázis a munkavégzés során az MVSC pálya előkészítése lesz, a diósgyőri stadion Napos oldali lelátójának fogadására. Ezt követően a diósgyőri bontásból kikerülő anyagok átszállítása, és ezek beépítése zajlik majd a Csokonai utcán. A projekttársaság mindent elkövet a projekt minél hamarabbi, 2017. őszi befejezése érdekében!

8 északnyugati nézet

Az Észak-Magyarország időbecslése szerint leghamarabb nyáron hirdethetnek győztest a közbeszerzési eljárás végén, és ezt követően a majdani kivitelezőnek a terület átadásával indulhatnak meg a munkálatok, optimális esetben szeptemberben, de a 2016/17-es labdarúgó-bajnokság őszi idényének végéig, novemberig mindenképpen, hogy a kb. 15 hónapon át tartó munkálatok legkésőbb 2018 tavaszára, a következő parlamenti választások idejére elkészüljenek…

– Berecz Csaba –


A legutóbbi ,,időterv”

A Diósgyőri stadion elkészültével kapcsolatban legutóbb a nyilvánosság előtt tavaly július 12-én, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának szezon előtt szurkolói ankétján hangzottak el dátumok. Amikor még úgy tűnt, hogy az akkor ismert 8 milliárd forintos költségvetésből meg lehet építeni a 15 ezer férőhelyes stadiont, Pásztor Ervin azt prognosztizálta, hogy 2017 tavaszára lesz kész a stadion, ehhez képest a 2017 őszi remélt befejezés csak néhány hónapos csúszást jelent.