nyaralás

2020.07.26. 19:00

Megváltozott a pihenés formája

Szabadságot sokan, nyaralást jóval kevesebben terveznek idén.

Pap Gyula

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A koronavírus-járvány az élet minden területét átalakította: sok egyéb mellett várhatóan a szabadság és nyaralás is teljesen más lesz idén, mint eddig bármikor. A magyar munkavállalók 82 százaléka fog még idén szabadságra menni, nyaralást viszont csak ennek fele tervez tervez. De a nyaralást tervezők többsége is a korábbiaktól eltérő módon pihen majd – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felmérésének adataiból.

Kötelező szabadság

A felmérés adataiból kiderül tízből hét dolgozót nem köteleztek a munkahelyén arra, hogy szabadságot vegyen ki a koronavírus járvány alatt. Az alkalmazottak 13 százalékát viszont megkérték, hogy részarányosan vegye ki a szabadnapjait, hogy ne torlódjanak fel a szabadságok az év második felében. A válaszadók kilenc százalékát fizetett, öt százalékát pedig fizetés nélküli szabadságra küldték ebben az időszakban. Akiknek valamilyen módon, de kötelező volt szabadságra mennie, azoknak átlagosan 17 szabadnapot kellett kivennie, de ez a cégvezetők esetében akár 60 nap is lehetett. Érdekes, hogy a budapesti munkavállalók esetében ez a szám jóval magasabb: átlagosan 25 kötelező szabadnapot kellett kivenniük ebben az időszakban.

Károly Miskolcon egy közepes méretű ipari termeléssel és vendéglátással foglalkozó cégnél dolgozik. Náluk az volt a jellemző, hogy akinek csak lehetett igyekeztek munkát adni a beszűkült forgalom ellenére. Így – mint esetében – a vendéglátásból az őrzés-védés területére csoportosítottak át megbízható embereket. Többek között azért is, hogy most a járvány utáni mélypontnál ne kelljen a régi dolgozók helyett újat keresni. Náluk is igyekeztek az időarányos szabadságot kiadni, hogy ne boruljon az éves szabadságolási terv.

Szabadság igen, nyaralás nem

Az állásportál felmérésének eredménye szerint a magyar munkavállalók többsége, mintegy 82 százaléka, szeretne még idén szabadságra menni, de nyaralást már csak 40 százalékuk tervez. A nyaralást tervezők aránya a cégvezetők esetében kiugróan magas – 86 százalék – míg a felső vezetők esetében már csak 42 százalék, az alkalmazottak esetében pedig 44 százalék. Az iskolai végzettség emelkedésével arányosan nő a nyaralást tervezők aránya: az alapfokú végzettségűek 34 százaléka, a középfokú végzettségűek 40 százaléka, míg a felsőfokú végzettségűek 50 százaléka tervez idén üdülni. A nyaralást tervezők többsége azonban a korábbiaktól eltérő módon pihen majd: a válaszadók 34 százaléka nem változtat szokásain, mindenki más viszont igen. A válaszadók 28 százaléka rövidebb időre megy, mint szokott, 36 százaléka inkább belföldre utazik, 15 százalékuk kivételesen inkább autós utat választ, 17 százalékuk pedig több, rövid utat tervez egy nagy nyaralás helyett. De nem a járványtól való félelem tartja vissza leginkább a munkavállalókat: aki nem tervez nyaralást (a válaszadók 60 százaléka) az anyagi forrás hiányát jelölte meg indokként leggyakrabban , és csak kis részük jelezte, hogy tart a koronavírus-járványtól.

Legföljebb a Balatonra jutnak el idén Rebekáék – aki egy multinacionális cégnél tevékenykedik -, bár még ennek az időpontja sem végleges, könnyen lehet hogy átcsúszik az utószezonba. A vírus miatt is labilis munkahelyét nem szeretné kockáztatni, inkább halasztja a pihenést. – Pedig a sok feszültség, munkahelyi probléma miatt már igazán rám férne vagy két hét – jegyzi meg. De az sem kizárt, hogy csak egy lesz belőle – teszi hozzá.

Akik még nem döntötték el, hogy mennek-e nyaralni idén, azok többsége is az anyagiak hiányától és nem a járványhelyzettől tart. Aki nem vesz ki szabadságot, annak is első sorban anyagi oka van: 37 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nem engedheti meg magának, hogy pihenjen. 28 százalékuk azért nem vesz ki szabadságot, mert nincs, aki helyettesítse, 14 százalékuknak pedig egyszerűen nem maradt szabadsága.

Két hét az ideális

„A járvány okozta gazdagsági válság több elemében is hatással van a munkavállalók nyári szabadságának eltöltésére. Míg korábbi felméréseinkben sokszor azt láttuk, hogy a munkavállalók egy része nem tudja kivenni a szabadságait a nyáron (sokszor a helyettesítés hiánya miatt), idén fordult a helyzet, és a munkáltató kötelezett rá sok dolgozót, hogy kivegyék szabadnapjaikat. Bár a korábbi években is a munkavállalók egy része otthonában töltötte el a szabadságát, idén jóval többen tesznek így, és azok kerültek kisebbségbe, akik nyaralást terveznek. A feltöltődés, pihenés szempontjából egyébként az egybefüggő, legalább kéthetes pihenés lenne az ideális, mielőtt az ember újra munkába áll. Ennek ellenére a korábbi években a felméréseink azt mutatták, hogy a magyar munkavállalókra a szakaszos, inkább többször pár napos szabadság kivétele volt a jellemző. Mivel idén átlagosan 17 napot kellett az év első felében kivennie a munkavállalók egy részének, így a kialakult helyzet ebben is jelentős változást hozott a szabadságolások terén” – összegzi a helyzetet Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási szakértője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!