Újra lesz Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivál

A tavalyi fesztivál
A tavalyi fesztivál
Miskolc – Immár hetedik alkalommal szervezik meg a Miskolci Lecsó- és Pecsenyefesztivált, a rendező a Civilek a Turizmusért Egyesület.

Újdonságnak számít a gasztronómiai verseny életében, hogy az Észak-Magyarország napilap, mint fő médiatámogató, egyben már az új vándorkupát is adja. Mellette a Miskolci Polgármesteri Hivatal, a DVTK egykori Aranycsapata és az Öregfiúk ajánlottak fel kupákat. A nagyszabású rendezvénynek továbbra is a Majális park ad otthont augusztus 5-én.

A nevező csapatok között ismét értékes nyereményeket sorsolnak ki. A rendezvény fővédnöke és egyben a zsűri elnöke Dr. Alakszai Zoltán, az MMJV jegyzője. További zsűritagok: Észak-Magyarország újságírói, Túri Tamás országos ralibajnok, Végső Tibor vállalkozó, Salamon József, az egykori Aranycsapat labdarúgója és a szakmai zsűrit az Országos Gasztronómiai Szövetség 2 fővel delegálja. A jól bevált programok mellett a Miskolci Polgármesteri Hivatal támogatásával amatőr kutyaszépségversenyre is sor kerül. Az ingyenes színpadi műsor kíséretében az örömteli hangulatról utcai zenészek gondoskodnak, akik egész nap járni fogják a versenyző csapatokat. Ismét kapható lesz a kóstolójegy és hozzá az evőeszközöket a rendezők adják. További újdonság, hogy a versenyen induló csapatok a csapat létszámától függetlenül 10 db dobozos sört kapnak ajándékba. Nevezni a főző- és sütőversenyre már 5.000 Ft-tól lehet a miskolcilecsofesztival@gmail.com e-mail-címen.

ÉM








hirdet�s