2017.01.25. 13:11
Ünnepség és tárlatnyitó Tokajban
Tokaj - Kitüntetések a magyar kultúra napján Tokajban.
Tokaj - Kitüntetések a magyar kultúra napján Tokajban.
A magyar kultúra napját és Tokaj Város Napját ünnepelték a Paulay Ede Színházban.
A kultúra mindig is jelen volt a település életében. Posta György
A hagyományos rendezvényen adták át a városi kitüntetéseket, ilyenkor a város a Tokaji Írótáborral közösen ünnepel.
Tiszteletadás
Egy perces néma csenddel kezdődött a városi ünnepség, amivel a veronai buszbaleset áldozataira emlékeztek a jelenlévők vasárnap délután a Paulay Ede Színházban. A rendezvényen mutatkozott be Hegedűs Ágnes, a Kulturális és Konferencia Központ új igazgatója, aki január elejétől vezeti az intézményt. A Himnuszt Tokaj Város Vegyeskara énekelte el, és rövid összeállítással is szórakoztatta a közönséget.
Posta György, Tokaj polgármestere ünnepi beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kultúra napján Tokaj különösen fontos, hiszen a nemzeti imánk egyetlen magyar várost említ meg.
Hozzátette, a kultúra mindig is jelen volt a település életében, elég csak a kulturális infrastruktúrára, a Zempléni Fesztiválra, a Crescendo Nyári Akadémiára vagy éppen a Tokaji Írótáborra gondolni.
További fejlesztések
A polgármester hozzátette, a közeljövő további fejlesztéseket hoz a városnak és a térségnek, hiszen kormányzati döntés van arról, hogy a borvidék turisztikai fejlesztésekre komoly forrást fordíthat. A közel tíz milliárdos részeként megújulhat és látható lesz a tokaji vár, annak két bástyájának felépítését támogatja a kormányzat. A sétáló utcára is további fejlesztések várnak, a Bodrog-parton sétányt alakítanak ki, a túlpartra pedig gyaloghidat alakítanak ki. A hegyet megkerülő kerékpárút is elkészül és a Makovecz Imre által tervezett sevillai világkiállítás magyar pavilonja is Tokajban épül újra.
Kiállítás a színházban
A Tokaji Írótábor részéről Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő mondott ünnepi beszédet. Ebben az olvasás hiányáról és az olvasók könyvhöz való visszacsábításáról szólt. A város napi megemlékezésen vehette át Bagi Ferencné az Emberi Erőforrások Minisztériumának Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetését. A díjak átadása után a programot pedig Gerendás Péter előadása zárta.
Az ünnepség után Broczkó Barna festőművész és rajztanár kiállítását nyitották meg. A generációkat oktató pedagógus tárlatát Nagyné Bősze Katalin, a Tokaji Múzeum igazgatója nyitotta meg. A többségben Tokajban és a Balaton partján készült festményeket a Paulay Ede Színház aulájában tekinthetik meg az érdeklődők.
ÉM
Díjazottak
Pro Urbe Díj
Dr. Dankó József nyugalmazott pedagógus kapta.
Tokaj Város Kultúrájáért
A Zempléni Fesztivált szervező Interkultúr Hungária Nonprofit Kft. kapta, a díjat Turjányi Miklós fesztiváligazgató vette át. Ezzel az elismeréssel köszönték meg dr. Frisnyák Sándornak is a Tokaj-Hegyalját a világörökség részévé nyilvánításában való közreműködését.
Önzetlenül Tokajért cím
Dr. Timkanics Klára és Keller Lászlóné pedagógus.