Lehmann Bence az európai elitben

Lehmann Bence (elől) a szezonzáró versenyen
Lehmann Bence (elől) a szezonzáró versenyen - © Fotó: Magánarchívum
Tiszaújváros – A tiszaújvárosi triatlonos a nyolcadik helyen zárt az U23-asok európai rangsorában.

A lelkiismeretesen elvégzett sok-sok munka ellenére, a kissé döcögősen indult szezon vége jól sikerült Lehmann Bencének, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolójának, aki az Európai Triatlon Szövetség (ETU) U23-as ranglistáján a top10-ben, az előkelő 8. helyen zárta a 2018-as évet.

Lehmann Bencére az évad végén két komoly erőpróba várt, melyekről édesapja, Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője számolt be.

Harminckét fokban futottak

– Az U23-as Európa-bajnokságot Eilat városában, Izraelben csak október harmadik hétvégéjén rendezték meg, melynek az oka az, hogy így a korosztályos világversenyek nem vágják keresztbe az elit versenyeket, ahol már az U23-as korosztály képviselői szintén versenyeznek – fogalmazott Lehmann Tibor. – A késői időpont ellenére az időjárás nyárias volt, Izraelben napközben 35 Celsius-fokot lehetett mérni. A fiúk rajtját ezért reggel 7 órára tették, amikor csak 27 fok volt, ami a futásra 31-32-re kúszott fel. Az 1500 méteres úszás első köre bunyós volt, ami Bencének nem túl jól sikerült, de aztán visszaúszott az első bolyra, itt kezdhette a kerékpározást. A 40 km-es kerékpárpályája 6 körös városi útvonalon vezetődött, minden körben egy 800 m-es, irgalmatlan emelkedővel. Kerékpáron aggódtam fiamért a hegyes pálya miatt, hiszen korábban ezzel többször meggyűlt a baja, de nem véletlenül ment annyit hegyre a nyáron, simán vette ezt az akadályt a 25 tagú élbolyban. A befejező számban jól tartotta magát, a 10-14. helyen futott egy bolyban, ahonnan szakadtak is le. A három körös, összesen 10 km-es futás utolsó körében a szembeszeles szakaszon megpróbálta leszakítani ellenfeleit, de ez nem jó taktika volt, mert utána a hátszélbe visszakínálták, és ő akadt le. Az utolsó kilométeren elkezdett visszafutni, de 1 mp maradt az előtte levőtől, 8 mp a 11.-től. Összességében a 13. pozíció nem volt rossz, tekintve, hogy sem a hegy, sem a hőség nem neki kedvez, de szerintem 2-3 hely még benne maradt.

A záráson

Az idei felnőtt Európa-kupa záró felvonását a Madeira-szigetén, Funchal-ban, az október utolsó hétvégéjén megrendezett futam jelentette.

– Tavaly Bence ezen a versenyen a 7. helyen végzett, de akkor nem volt kiemelt besorolású a futam –folytatta az elnök-vezetőedző. – Több nagymenő is ezt a sprint távú – 750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás – viadalt választotta szezonzárónak, így kicsit erősebb lett a mezőny, mint jó néhány világkupa. A legnagyobb név az olimpiai 6. helyezett belga Van Riel volt, aki a végén nyert is. Tovább nehezítette a pályát, hogy több bringás specialista eljött a menők közül. Ezen a versenyen talán nem is a pálya, hanem a tempó rogyasztotta meg Bencét, aki a szökevény sorokkal nem tudott menni, így a mezőnyből futva egy jó időt, 15:43-at, végül 18. lett. Személyes megjegyzésként: szökésből ez top 5, de biztosan top 10-es helyezést jelentett volna. Nehéz szezonkezdés után a vége jóra sikerült. Öröm, hogy az ETU által az idei évtől bevezetett U23-as ranglistán Bence a 8. helyet érdemelte ki. Elfogultság nélkül úgy látom, hogy az igazán jó eredmény, ha ő elhiszi, akkor hamar, ha nem, akkor kicsit később, de egyszer csak átkattan, és onnantól kezdve hamar ugrik majd akár 10 helyeket is. A téli felkészülésének központjában a kerékpározás áll majd, hiszen ha a középső szám megy, az idén már elért stabil futással nagyságrendeket lehet előrelépni.

ÉM-SZIS


Lehmann Csongor a célban
Tiszaújváros - Lehmann Csongor tiszteletére játszották el a himnuszt a triatlon vb junior eredményhirdetésén. „Tavaly, a rotterdami vébén is éreztem, hogy akár dobogón végezhetek, ám akkor leginkább a rendkívül zord időjárás miatt, a 7. helyig jutottam – fogalmazott még Ausztráliában Lehmann Cson...

Lehmann Csongor (balra) az idei tiszaújvárosi felnőtt világkupán is rajthoz állt
Tiszaújváros - Jövőre július 14-én rendeznek triatlon Világkupa­versenyt Tiszaújvárosban. A triatlonosok idei világbajnokságát ezen a hétvégén Ausztráliában, a világhírű üdülőhelyen, Gold Coaston rendezik meg. Az év legnagyobb erőpróbáján két, egyaránt a Tiszaújvárosi Triatlon Klub színeit képvis...



Tiszaújváros.
BOON.HU

További hírek a BOON - Sport - Jegesmedvék kategóriából






hirdetés