Tündérrózsa „nyílik” majd a miskolctapolcai fürdőben?

Akt.:
Tündérrózsa „nyílik” majd a miskolctapolcai fürdőben?
© Fotó: Ádám János
Miskolc – Milyen lesz a strand most épülő része? Milyen látványelemekkel bővül a fürdő? Szerettük volna megtudni.

Az érdeklődőket küldje hozzám – ezt javasolta dr. Kriza Ákos polgármester annak az ellenzéki képviselőnek, aki a hétfői rendkívüli testületi ülésen a miskolctapolcai strandfürdő fejlesztéséhez kapcsolódó napirend kapcsán hiányolta a beruházás második ütemére vonatkozó terveket. Mivel lapunkat is érdekelte, hogy milyen lesz a hamarosan épülő strand, ezért az önkormányzathoz fordultunk. Szerettük volna megnézni a terveket, illetve feltenni azokat a kérdéseket, amelyek jelenleg a környéken lakókat is foglalkoztatják.

Többek között azt: igaz-e, hogy a strand fejlesztése, a jelenleg sétálóutcaként szolgáló Aradi sétányt is „bekebelezi”? Kérdéseinket feltettük ugyan, de választ egyelőre nem kaptunk. Így magunk próbáltunk utánajárni, milyen is lesz vagy lehet majd a miskolctapolcai strand új része.

Óriási gépek dolgoznak

Akik mostanában arra járnak, láthatják, hogy óriási gépek dolgoznak a fejlesztési területen. Jelenleg ugyanis a Hejő-hévízkút kútfúrási kivitelezési munkái zajlanak az egykori gyerekstrandon. A fúrások még április közepén kezdődtek. Előtte a miskolci testület arról döntött, hogy a beruházás gyorsítása érdekében az érintett telkeket kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja. Közben ingatlant is vásárolt a város, úgy tudjuk, például a teniszpálya melletti telek is önkormányzati tulajdonba került.

Fotó: Ádám jános Fotó: Ádám János ©

A világhálón böngészve pedig találtunk egy cikket: „Különleges medencerendszerrel újul meg a miskolctapolcai fürdő” címmel. A Magyar Építők névre hallgató portál márciusban ugyanis arról írt: a rekonstrukció második ütemében különböző mélységű és hőmérsékletű medencéket alakítanak ki, vízeséseket és tavirózsákkal teli tórendszert idézve.
Tervezői közbeszerzés

Megkérdeztük a honlap üzemeltetőit, hogyan sikerült megtalálniuk a terveket, mire elmondták, megjelent a miskolctapolcai strandfürdő második ütemének tervezői közbeszerzése. Valamint az önkormányzat korábbi sajtóközleménye is tartalmazta: a második ütemben a forrásvizet és a szintkülönbségeket kihasználva egy úgynevezett medence-tavirózsa fürdő­rendszert hoznak létre. „Ebben különböző mélységű és hőmérsékletű medencéket alakítanak ki, vízeséseket és tavirózsákkal teli tórendszert idézve, füvészkertszerűen körbevéve a vendégeket” – kaptuk az információt.

Azt is megtudtuk, a Miskolctapolcai Strandfürdő második ütemének tervezői közbeszerzése néven az ajánlati felhívás megtalálható volt a Közbeszerzési Hatóság honlapján. Ezt megtaláltuk, és abban valóban szerepelnek a következők is: sodrómedence, tavirózsa medence, tündérrózsa medence. Ezek kültéri, de egész évben üzemelő részek lennének. De a felhívás belső medencéket is említ, valamint csak nyáron üzemelő részlegeket: wellnessmedence, szülői medence, gyermek- és babamedence, valamint strandmedence.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Más terveket nem találtunk az interneten, így ezekből próbáltuk kisilabizálni az Aradi sétány sorsát. A képeken az látszik, hogy a mostani sétálóutca fölött hidak, átjárók keresztezhetik egymást – összekötve az új részt a már elkészült stranddal –, de a sétány nincs elzárva a forgalomtól, nem a strand része. Hogy ez a későbbiekben változik vagy sem, nem tudjuk.

Mindennapok

De a Miskolctapolcán lakók nem csupán erre kíváncsiak, hanem arra is, a beruházás hogyan érinti az ő mindennapjaikat. Egyelőre csak fúrásokat végeznek a fejlesztési területen, de mi lesz, ha megkezdődnek a kivitelezési munkák. Egyelőre erről sincs pontos információjuk, csak találgatnak. „Azt hallottuk, óriási lezárások lesznek a városrészben, amit el is tudok képzelni, hiszen egy több milliárd forintos beruházásról van szó. Jó lenne erről valami tájékoztatás” – mondta egy ott lakó.

Ötmilliárd forintból

A beruházás a Modern Városok Program része, ennek köszönhetően 5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg.
Az első ütem 2,5 milliárd forintba került; a korábbi tornyos strandépület rekonstrukciójával és bővítésével egész évben üzemelő wellnessrészleg született. Három kúp alakú szaunatorony is épült. Emellett elkészült egy 50 méteres, 10 sávos versenymedence, és strandröplabda-, valamint lábteniszpályák létesültek. A fejlesztésnek ebben a szakaszában új burkolatot kapott az Aradi és a Hejő sétány.

N. Szántó Rita


Fotó: Ádám János
Miskolc - Milyen lesz a strand most épülő része? Milyen látványelemekkel bővül a fürdő? Szerettük volna megtudni. Az érdeklődőket küldje hozzám – ezt javasolta dr. Kriza Ákos polgármester annak az ellenzéki képviselőnek, aki a hétfői rendkívüli testületi ülésen a miskolctapolcai strandfürdő fejle...



Tapolca.
BOON.HU






hirdetés