hátrányos helyzetű gyerekek

Kitörési lehetőség a zene

Kitörési lehetőség a zene

06.12.2016 | Alsózsolca, Miskolc - A zenével foglalkozó, rászoruló gyerekek kaptak csomagot.
Az állam késlekedése miatt elvéreznek a tanodák

Az állam késlekedése miatt elvéreznek a tanodák

14.09.2016 | Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Országszerte 200 tanoda működését sodorja veszélybe, hogy már lassan fél éve késnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, kifejezetten a tanodákat támogató pályázat eredményei, ezáltal a nyertesek kifizetése is. Sok tanoda már a működőképesség szélén áll, és így nem is tudják hozni azokat az eredményeket, amelyeket a támogatás fejében a pályázat kiírói is elvárnak tőlük. Neuberger Eszter cikke az Abcúgon.
A tolltartó mellé hipót is vinni kell

A tolltartó mellé hipót is vinni kell

16.08.2016 | Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az iskolakezdéssel járó több ezer forint a hátrányos helyzetű családoknak gyakran óriási gondot jelent. A szegény gyereknek se tolltartója, se iskolatáskája, de gyakran még egy ceruzája sincsen, az ő egyetlen esélyük, ha valamelyik civil szervezet adományából jut nekik is. Bár a gyűjtések egy-két helyen már elindultak, nyár végén nehéz megmozgatni az embereket. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.
Vigye máshová a gyerekét, itt úgysem bírná a tempót

Vigye máshová a gyerekét, itt úgysem bírná a tempót

09.08.2016 | Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs - Anyuka vigye inkább másik iskolába a gyerekét, mert náluk úgysem bírná a tempót, meg különben is, sok a fizetős program, amit nem tudnak kifizetni! A cigány, hátrányos helyzetű diákokat nem ritkán ilyen finom utalásokkal szorítják ki a saját körzetes, jobb iskolákból. Marad a gyengébb és még messzebb is levő suli, ahonnan meg a jobb módú szülők menekítik el a gyereküket, ahogy egyre több cigány osztálytársuk lesz. A tanulói ingázás mára jobban erősíti a szegregációt, mintha valaki szegénytelepen lakik. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.

Czibere: több milliárd forinttal segíti a hátrányos helyzetű óvódásokat a kormány

09.06.2016 | Budapest - Az óvodák az integrációs pedagógiai rendszer keretében 4,2 milliárd forintnyi támogatásra pályázhatnak - jelentette be csütörtökön Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Meleg ebéd a tavaszi szünetben

22.03.2016 | Debrecen - Az igények alapján összesen 254 tanuló vesz részt Debrecenben a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek a tavaszi szünetben – március 24., 25., 29. – biztosított közétkeztetésben.
Nézőpont: Merre tovább?

Nézőpont: Merre tovább?

01.07.2015 | A térkép arra való, hogy segítsen eljutni A pontból B-be, hogy segítse a tájékozódást, hogy ne tévedjünk el, hogy megtaláljuk a helyes irányt. Valami ilyesmi jutott eszembe akkor, amikor olvastam, hogy az „emberminisztérium” térképen ábrázolta a hazai társadalmi különbségeket. Ráadásul azok közül is a durvábbakat. Mindezt azzal a céllal, hogy ezen adatok ismeretében szervezzék át a közszolgáltatásokat. Pásztor Attila jegyzete.
Felmérés készült, ami alapján sötét folt vagyunk a térképen

Felmérés készült, ami alapján sötét folt vagyunk a térképen

01.07.2015 | Borsod-Abaúj-Zemplén - „Sok olyan gyerek és felnőtt él a településen, akiknek nincs meg a nyolc általánosuk.”
Nyíregyházi segítséggel: egy jó iskolapélda Edelényben a hátrányos helyzetű gyerekekért

Nyíregyházi segítséggel: egy jó iskolapélda Edelényben a hátrányos helyzetű gyerekekért

13.02.2015 | Edelény, Nyíregyháza - „A mi iskolánkban szó szerint értendő az, hogy az oktatás mellett legalább ilyen fontos a nevelés.”

A Gyermekmentő Szolgálat 1200 gyermeket lát vendégül az operaházban

20.12.2014 | Budapest, 2014. december 20., szombat (MTI) - Mintegy 1200 hátrányos helyzetű gyermeket lát vendégül az MKB Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) vasárnap a Magyar Állami Operaházban.

Zenei foglalkozások a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért

27.11.2014 | Budapest, 2014. november 27., csütörtök (MTI) - Tizenöt iskolában indult el a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek zenepedagógiai módszerrel való felzárkózását segítő Szimfónia Program.

Ösztöndíjpályázat hátrányos helyzetű gyerekeknek

01.09.2014 | Budapest, 2014. szeptember 1., hétfő (MTI) - Ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanévre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szociálisan hátrányos helyzetű kisiskolások támogatására.

Dobtábor - Esély a hátrányos helyzetű gyerekeknek

24.05.2014 | Budapest, 2014. május 24., szombat (MTI) - Esélyegyenlőségi pályázatot hirdet a Magyar Jazz Szövetség, amelynek keretében négy hátrányos helyzetű, az ütőhangszerek iránt érdeklődő 18 év alatti fiatal tanulhat profi zenészektől a váci DobMánia Táborban.
Hátrányos helyzetű gyerekek erdei iskolai tábora az ÉSZAKERDŐ-nél

Hátrányos helyzetű gyerekek erdei iskolai tábora az ÉSZAKERDŐ-nél

19.11.2013 | Tállya - A tállyai Zempléni Árpád Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói vettek részt erdészeti erdei iskolai táborozáson az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél. A tábor helyszíne a fónagysági Bagoly-Vár Erdészeti Erdei Iskola volt, de ellátogattak a Miskolc-Csanyik völgyben levő bázisra is.
Adományok a kosárban

Adományok a kosárban

08.11.2013 | Debrecen – Hátrányos helyzetű gyerekeknek és rászoruló nagycsaládosoknak gyűjtött tartós élelmiszereket a Rotary Club pénteken a Malomparkban.

Jótékonysági koncertet ad Mága Zoltán a hátrányos helyzetű gyerekekért a Bazilikában

23.08.2013 | Budapest, 2013. augusztus 23., péntek (MTI) - A hátrányos helyzetű gyermekek taníttatását segítő jótékonysági koncertet ad a Szent István-bazilikában augusztus 26-án este Mága Zoltán meghívott vendégeivel.

Adománygyűjtés hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdéséért

05.08.2013 | Budapest, 2013. augusztus 5., hétfő (MTI) - Hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek iskolakezdését támogatja a Magyar Vöröskereszt az 1359-es vonalon augusztus végéig összegyűlő adománnyal.
Jótékonysági "fagylaltgyárral" a hátrányos helyzetű gyerekekért

Jótékonysági "fagylaltgyárral" a hátrányos helyzetű gyerekekért

01.08.2013 | Budapest, 2013. augusztus 1., csütörtök (MTI) - Jótékonysági "fagylaltgyár" nyílt csütörtökön Budapesten, Balatonlellén és Sárváron; az eladott fagyikból összegyűlt bevétellel hátrányos helyzetű gyerekek nyaraltatását támogatják a szervezők.

Miskolc táborozással segít

24.07.2013 | Miskolc - Miskolc az idén nem tudott pályázni a nyári gyermekétkeztetésre, mert a korábbi 50 százalék helyett 76 százalékos önrészt kellett volna biztosítania az önkormányzatnak a programhoz, tudtuk meg Koczák Szilvia városházi szóvivőtől.
Lehetőség a hátrányos helyzetű diákoknak

Lehetőség a hátrányos helyzetű diákoknak

17.06.2013 | Farkaslyuk - Közel százmillió forintos, Európai Uniós pályázat kezdődött az Ózd melletti Farkaslyukon.
Harc a legjobb iskolákért

Harc a legjobb iskolákért

10.04.2013 | Miskolc - A szülőknek az is fontos, hogy ne járjon gyerekük iskolájába sok hátrányos helyzetű tanuló.

Miért akarnak az állami iskolák egyháziak lenni?

09.04.2013 | Miskolc - Hiába a megállapodás, a problémás gyerekek mégis kikerülnek az egyházi iskolákból.

Kormányra kerülése esetén bentlakásos iskolákat nyitna hátrányos helyzetű gyerekeknek a Jobbik

07.02.2013 | Budapest, 2013. február 7., csütörtök (MTI) - Kormányra kerülése esetén bentlakásos iskolákat nyitna a hátrányos helyzetű, többségében cigány gyerekeknek a Jobbik. Egyebek között erről döntött az ellenzéki párt képviselőcsoportja kétnapos kihelyezett frakcióülésén a Heves megyei Demjénben - nyilatkozott a tanácskozás után Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető az MTI-nek.
Gyerekeknek gyűjtöttek

Gyerekeknek gyűjtöttek

20.12.2012 | Miskolc - Hátrányos helyzetű gyerekek számára szervezett gyűjtést a Cifra Palota Játszóház a Rádió M közreműködésével.
Tanoda: ameddig a pénzből futja

Tanoda: ameddig a pénzből futja

06.11.2012 | Szalonna - A tanodák a felzárkózást segítik, de csak ott, ahol pénzt nyernek rá.

Segítenek minden tehetséget

13.09.2012 | Miskolc - A hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásáról tanácskoznak a szakemberek.
Hátrányos helyzetű gyerekek Hétcsoda Élménytábora Zánkán
Olvasó Riporter

Hátrányos helyzetű gyerekek Hétcsoda Élménytábora Zánkán

03.08.2012 | Zánka, Záhony - Második alkalommal szervezte meg a Balaton mellett a Hétcsoda Élménytábort hátrányos helyzetű gyerekek számára a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt (MIVK).
Segítség a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek

Segítség a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek

26.07.2012 | Egy éve működik a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány gyermekprogramja Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel (KREK) együttműködve.

Egy tál ebéd nyárra is jut

13.06.2012 | Borsod-Abaúj-Zemplén - A nyári szünetben sem maradnak melegétel nélkül a hátrányos helyzetű gyerekek.

Nyertek a felzárkóztatásra

08.03.2012 | Cigánd - Öt megyénkbeli pályázat volt sikeres a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő pályázaton, melyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága írt ki. Az úgynevezett Iskola-háló programra majdnem ötször annyian pályáztak, mint akik végül támogatáshoz jutottak, ezért hamarosan uniós források bevonásával írnak ki újabb pályázatot.

Sikeres a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítő gyerekházprogram Porcsalmán

18.07.2011 | Porcsalma - Anyán és gyermekén egyszerre segít a két éve indított, az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartó Biztos Kezdet Gyerekház Program. Az uniós forrásokat felhasználó kezdeményezés óriási segítséget jelent az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben a roma és nem roma gyermekek integrálásában és felzárkóztatásában.

Erőt adnak a napi terhek cipeléséhez Leveleken

17.02.2011 | Levelek - A leveleki Tóparti Kulturális és Sport Egyesület idén február 12-én ismét megrendezte hagyományos jótékonysági bálját.
Új épület a gyermekjólétnek és családgondozásnak

Új épület a gyermekjólétnek és családgondozásnak

28.10.2009 | Alsózsolca - Pályázati támogatással bővítik a gyermekjóléti- és családgondozói szolgálat épületét Alsózsolcán - jelentette be Zsírós Sándorné polgármester szerdán.

Ötszáz tonna liszt az adomány a rászorulóknak Nyíregyházáról

28.10.2008 | Nyíregyháza - Tavaly csaknem 800 ezer rászoruló között osztottak szét közel 9 millió kilogramm élelmiszert. Az Élelmiszersegély Program 2008-ban a harmadik évébe ért, és jelenleg a legnagyobb élelmiszersegélyezési program Magyarországon.

Felemelik az elesett gyerekeket Nyírpilisen

10.03.2008 | Nyírpilis - A szegénység és az esélytelenség csökkentése a Demján Sándor Alapítvány programjának elsődleges célja – hangzott el a nyírpilisi óvoda avatásán.

Családot, biztonságot kaptak

05.10.2007 | Tetétlen - A község önkormányzata nevelőszülők képzésével küzd a munkanélküliség és az elöregedés ellen. A nevelőszülők képzésével elsősorban a hátrányos helyzetben élő gyerekek életkörülményein szeretnénk javítani.

Kardot ragadtak, íjat feszítettek a várban

14.09.2007 | Nyíregyháza - Esélyt kaptak egy élményre: együtt kirándultak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Nyolc településről 40 gyerek szállhatott buszra és Eger váráig meg sem álltak. Esélyek.
Előző
 
Következő