szon-sportoldal

2011.04.05. 09:34

Mézesmadzag után keserűség

<p>A nagyszekeresiek ősszel elhúzták a mézesmadzagot a szurkolók előtt.</p>

A Szi-Zo Sport megyei első osztályba újoncként berobbant futballcsapatot „féltávnál” a harmadik pozícióban jegyezték, jóllehet novemberben már akadtak figyelmeztető jelek. Az év utolsó két fellépését például elbukta a gárda, majd a tavaszi folytatás sem sikerült túl fényesre: három mérkőzésből mindössze egy pont a termés.

Legutóbb a Mátészalka mér csapást a Della-legénységre, amely két mentséget felhozhat az eddigi halovány szereplésre: a szekeresi pálya rossz állapota miatt előbb Jánkmajtison, míg  legutóbb Vámosorosziban játszott „albérletben”, másfelől télen elvesztette legütőképesebb csatárát, a tizenhárom gólig jutó Costeát. A román csatár immár a tabella tetején trónoló Várda SE-t erősíti.

Bosszantó a rossz sorozat

– Nem tudjuk berúgni a helyzeteket, így pedig nem számíthatunk semmi jóra –  füstölgött Della Sándor, a tabellán immár ötödik Nagyszekeres edzője. – Mondhatnám, ami bement ősszel, az most kimarad: kihagyjuk a ziccereket, ráadásul a Mátészalka ellen még tizenegyest is hibáztunk, ezért különösen bosszantó a rossz sorozat. Sosem derül már ki, mi lenne, ha Costea még itt lenne, ugyanakkor van egy olyan érzésem, a kidolgozott lehetőségekből egyet-kettőt biztosan berúgott volna. Sajnos, korábban az sem volt jellemző, hogy hátul ennyire gólképesek legyünk, vagyis minden téren javulnunk kell. Tragédiának nem nevezném a történteket, de való igaz, többre lesz szükség a folytatásban. Remélem, a fiúk felnőnek a feladathoz, ellenkező esetben lecsúszunk a tabellán.

A Nagyszekeres esélyeit növelheti, hogy legközelebb talán már valóban saját otthonában fogadhatja a Nyírkarászt – április 16-án...

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!