szon-sportoldal

2010.08.27. 21:35

A Szpari kérdései: mikor és hányat?

<p>Szombaton Cegléden játszik a csapat, mindeki meggyógyult.</p>

Szombaton Cegléden folytathatja az NB II-es bajnoki pontok gyűjtögetését a Nyíregyháza Spartacus együttese. A házigazda alföldiek a nyitányon otthonukban kaptak ki 2–1–re a bőcsiektől, az elmúlt fordulóban viszont a DVSC-DEAC vendégeként egy pontot szerezetek.
 
 A Simon Antal irányította együttes nem tűnik túl acélosnak, ám ez nem jelent sokat a Szpari szombati vendégjátéka előtt.
– Nem csapnak be bennünket a ceglédiek eddigi eredményeit, láttuk őket játszani, úgy vélem megfelelően feltérképeztük ellenfelünket. Biztos, hogy otthonukban mindent megtesznek majd a minél eredményesebb szereplésért, ám nekünk érvényesítenünk kell azt a tényt, hogy erősebbek vagyunk.
– Uralnunk kell majd a játékot, minél többet birtokolni a labdát és minél több helyzetet kialakítanunk. Győzni megyünk Ceglédre, remélhetőleg csak az lesz a kérdéses, hogy mikor szerzünk gólt és hányat.
– Igen kellemes helyzetben vagyok, hiszen a pénteki edzésen már teljes bedobással gyakorolhattak a korábbi sérültek, Bajzát, Kovacsevics, Varga és Erdélyi is. Leginkább attól fáj a fejem, hogy ki maradjon ki az utazókeretből, ám ez a kellemes gondok közé tartozik – fejezte be Brekk János.
 
A csapat szombaton délelőtt száll buszra, a tervek szerint Szolnokon egy rövid pihenőre megáll a különítmény és remélhetőleg pontosan tér majd haza a szombat délutáni találkozóról.
A szombaton 17.30-kor kezdődő találkozót portálunk élőben közvetíti

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!