Szikszó hírei

2017.04.09. 16:28

Hogy ne üresedjen ki az ember lelke és szíve

Léh - A léhi óvodában évente több nyílt napot is tartanak, a következő a napokban is lesz a húsvéti ünnepek kapcsán.

Léh - A léhi óvodában évente több nyílt napot is tartanak, a következő a napokban is lesz a húsvéti ünnepek kapcsán.

Van egy nagyon szép húsvéti játékunk, egy reggeli ritmikus játék, amikor versekkel, dalokkal, dalos játékokkal az ébredező természetről, a húsvéthoz kapcsolódó nyusziról, báránykáról énekelünk, verselünk, készülünk – mondta Juhász Szilvia, a Léhi Napközi Otthonos Óvoda és Konyha vezetője, akit éppen a húsvéti műsor próbája közben „zavartunk meg”. – Mindezt mozdulatokkal kísérve, nagyon szépen összefűzött vers- és mondókagyűjteménnyel.

Igyekszünk fenntartani a hagyományokat és beszélni a régi emberek szokásairól." Juhász Szilvia

A zöldág-járás egy régi népi hagyomány, ami a tavaszköszöntésről szól. Ezt a léhi ovisok úgy csinálják, hogy egy virágos kapuval vonulnak le a faluba, és a templom körül énekelnek, tavaszt köszöntenek.

– Nagyon jó hangulatú, szép együttlét ez a gyerekekkel – derült ki Juhász Szilvia szavaiból. – Idén a felnőttek, a szülők is csatlakoztak, mert nyílt nap keretében tartottuk a zöldág-járást. Ez azt jelentette, hogy a szülőkkel előzőleg egy dalos-verses klub keretén belül megtanítottuk ugyanazokat a dalokat, amit a gyerekek is ismernek, és így közösen tudtak a gyerekekkel részt venni az eseményen.

A szülők kicsit megszeppentek, de ahogy az idő telt, egyre inkább feloldódtak, ez leginkább a klub másnapján volt érezhető a visszajelzésekből.

– A szülőkkel való együttműködést mindig hangsúlyozom, hiszen az ő gyerekeik vannak velünk. Hiszek abban, hogy csak együtt lehet az óvodát csinálni – fogalmazott a léhi ovi vezetője.

Léhen jó a közösség

Léh jó közösség falu- és intézményi szinten is. Örülnek a helyiek egyébként, ha látják az ovisokat a faluban.

– Igyekszünk fenntartani a hagyományokat, beszélni a régi emberek szokásairól és arról, amik nagyon sokszor feledésbe merülnének, ha mi nem próbálnánk valamennyire feléleszteni – jegyezte meg Juhász Szilvia. – A társadalom átcsap egyik ünnepből a másikba, és nincs mögöttük az a tartalom, amit annak idején még meg tudtak élni az emberek. Ez rossz dolog, hiszen így üresedik ki az ember lelke és szíve. Ha egyszer ezeket az ünnepeket elengedjük, és csak a külsőségeknek élünk, eltűnik a lényeg. Arra törekszünk, hogy minél több emléke legyen a húsvétról is a gyerekeknek. Mi még hiszünk a húsvéti nyusziban, és mi még azt szeretnénk, hogy a gyerekek is higgyenek benne. Amikor a húsvéti piros tojást keressük a gyerekekkel, akkor szélszalagokat viszünk. Vidámság, szép tartalommal.

És lesz idén nyílt nap húsvétkor is. Mivel a szülők szeretnek barkácsolni, így tyúk­anyót készítenek majd. Lesz festés, ragasztás, és szeretnék, ha ezzel is valami pluszt tudnának bevinni az otthonaikba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!