Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.03.16. 18:01

Példás segítségnyújtás: azonnal befogadták a kétgyermekes családot

Nyíregyháza-Mandabokor - A Mandabokorban élő Franczel család életét is megnehezítette és megkeserítette a napok óta tartó áramszünet.

Nyíregyháza-Mandabokor - A Mandabokorban élő Franczel család életét is megnehezítette és megkeserítette a napok óta tartó áramszünet. A keringtető szivattyú csütörtök este, 18 óra körül állt le. Ekkor már tudták: ha fél napon belül nem tér vissza a villanyáram szolgáltatás, fűtés és víz nélkül maradnak a két gyermekükkel. Az egyik utcabeli család, felismerve a helyzet komolyságát, azonnal a segítségükre sietett.

A 3 éves Gergely és a 8 éves Patrik édesanyja, Orosz Renáta így mesélt a történtekről: – A csütörtök éjszakát még otthon töltöttük, péntek reggelre azonban már nagyon lehűlt a lakás és féltettem a gyermekeim egészségét. Szerencsére nem kellett városi melegedők ajtaján kopogtatnunk, mert kinyílt előttünk a „szomszédaink” szívének kapuja. Ibolya és László régi ismerőseink, két nagy gyermekük van. Náluk sincs áram, de cserépkályával fűtenek. Felajánlották, hogy az áramszünet ideje alatt lakjunk ott, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Péntek este már náluk aludtam a gyerekekkel, akik nehezen viselték az idegen, szokatlan környezetet. Szombaton már közösen főztünk, tettünk-vettünk, és mindannyian élveztük az otthon melegét. Az E.On napok óta hiteget minket azzal, hogy hamarosan újraindítja a szolgáltatást, de én már csak akkor hiszem, ha látom! A párom otthon alszik a hideg lakásban, mert félő, hogy felügyelet nélkül a tolvajok prédája lenne mindaz, amiért keményen megdolgoztunk, ráadásul az állatokat is el kell látnia. Ha vasárnapra sem hárítja el a hibát a szolgáltató, hétfőn nem engedem iskolába menni Patrikot, mert szegény napok óta nem tudta rendesen kipihenni magát – mondta Renáta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!