Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.02.07. 14:57

Júliusban lesz újabb rezsicsökkentés

Gyula - Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere részt vett a Fidesz-KDNP gyulai frakcióülésén.

Gyula - Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere részt vett a Fidesz-KDNP gyulai frakcióülésén.A Fidesz-KDNP csütörtöki frakcióülése után bejelentették: július elsejétől csökkennie kell a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjaknak. Rogán Antal frakcióvezető közölte, hogy a tanácskozáson megvitatták a pénteken az Országgyűlés elé kerülő alkotmánymódosítást is, és döntöttek arról, hogy az agrárkamarai választások után kerülnek újra terítékre a földtörvények.

– Az újabb rezsicsökkentés egy folyamat része, eszerint a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjak esetében is az átlagosan tízszázalékos mérséklés a cél – közölte a frakcióülésen részt vevő dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, aki útban hazafelé tájékoztatta a Kelet-Magyarországot.

– Mivel megyéken belül sem egyformák az árak, a pontos mértéket befolyásolják a területi különbségek. Megalakult egy munkacsoport, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja. A testületnek tavasszal kell bemutatnia a részletes előterjesztését.

A víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak 10 százalékos csökkentése komoly nehézséget jelent az önkormányzati közműszolgáltatóknak.

– Szükség van egy kompenzációs rendszerre ahhoz, hogy ezek a cégek el tudják viselni költségvetésükben a rezsicsökkenés által okozott veszteségüket. Alakult egy bizottság, aminek feladata, hogy javaslatot tegyen e téren a további hatékony működtetésre. Mindenképpen hasznosnak ítéltem meg a háromnapos frakcióülést, melynek hosszútávon lesznek érezhetőek a pozitív hatásai.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!