Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.18. 11:26

Polgárőrség lehet a következő lépcső

Nyíregyháza - KMB irodát adott át a rendőrségnek a nyíregyházi polgármester péntek reggel a Huszártelepen.

Nyíregyháza - KMB irodát adott át a rendőrségnek a nyíregyházi polgármester péntek reggel a Huszártelepen.

A megyei rendőrfőkapitány dr. Tarcsa Csaba és a városi kapitány dr. Illés László is jelen volt azon az eseményen, ahol Nyíregyháza MJV polgármestere dr. Kovács Ferenc adott át egy új objektumot a rendőröknek. A KMB iroda számítógéppel felszerelt helyisége eddig a város tulajdona volt, az itt dolgozók pedig a Nyíregyházi RK Érkerti őrséhez tartoznak. A város első embere az aláírást követően elmondta: ez is része annak a közbiztonsági programnak, amit megvalósítunk Nyíregyházán.

Még a választási kampány idején felmerült, hogy mennyire fontos az emberek számára a közbiztonság javítása, látható, elérhető rendőrség megteremtése a cél. A polgárőrség megerősítése után a város közterein megjelentek a járőrök, ezt pozitívan fogadta a lakosság, térfigyelő kamerákra nyertünk pályázatot, és most a Huszár telepen KMB irodát hoztunk létre. Mi biztosítottuk ehhez az épületet, erre a csütörtöki közgyűlés döntése adott felhatalmazást, a többiről a rendőrség gondoskodott. Az iskola a szomszédban van, az óvoda sincs távol, a gyerekek és az itt élők biztonsága érdekében került a legjobb helyre az iroda.

Az  MRFKvezetője dr. Tarcsa Csaba azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a statisztikai számok alapján nem feltétlenül kellene rendőri állomást ide telepíteni, de úgy gondoltuk nem baj, ha közel vagyunk a lakossághoz, mert nem biztos, hogy az esetleges panaszosok bemennek az Érkerti őrsre, többet tudhatunk, ha itt vagyunk. Parancsnok úrral megbeszéltük, hogy a fogadó órákban biztosan lesz itt rendőr, de lesz polgárőr is. Ahogy azt polgármester úr elmondta, fontos a rendőri jelenlét, nem csak az iskola miatt, hanem az itt működő vállalkozások számára is jó, ha biztonságban tudják az értékeiket.

Ezután a polgármester az itt szolgáló állomány tagjaival kezet fogott és röviden érdeklődött a várható feladatokról, majd a korábban elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy ezek után a következő lépcső az lehet, ha megalakul az itt működő polgárőrség is.

A KMB iroda minden szerdán 12-13 óra között áll nyitva az érkezők előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!