Szabolcs-Szatmár-Bereg

2013.01.26. 17:09

A mentális egészség védelmében

A ProYouth elsősorban a 18 év feletti, felsőoktatásban tanuló fiatalok egészségvédelmével foglalkozik.

A ProYouth elsősorban a 18 év feletti, felsőoktatásban tanuló fiatalok egészségvédelmével foglalkozik.A serdülőkor és a kora felnőttkor kifejezetten stresszes időszak lehet a fiatalok számára. Tény, hogy ebben az időszakban a legsérülékenyebbek a fiatalok: megnő a veszélye az érzelmi és pszichológiai problémák és mentális betegségek kialakulásának.

A problémák, amikkel ezeknek a fiataloknak szembe kell nézniük, az apró átmeneti problémáktól egészen a súlyos betegségekig terjedhetnek. A legtöbb esetben e problémák befolyásolják a fiatalok kedélyállapotát, viselkedését és életminőségét. Az is közismert, hogy a serdülők szinte támogatás nélkül maradnak, amikor szembe kell nézniük érzelmi és pszichológiai problémáikkal. Rajtuk kíván segíteni a ProYouth nevű online-felület, amelyet egy volt besis diák, dr. Túry Ferenc ajánlott az érintettek és az érdeklődők figyelmébe.

Mi a Pro Youth?

– A magyar ProYouth „csapat” székhelye a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében van. A program központja Németországban van (Center for Psychotherapy Research, University Hospital Heidelberg). A ProYouth hálózata alapvetően ennek a központnak az elmúlt években folytatott, egészségvédelemmel és betegségmegelőzéssel kapcsolatos fejlesztéseire és kutatásaira épül. A ProYouth online rendszerét is itt fejlesztették ki. Magyarországon a kezdeményezést a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete képviseli, de több budapesti és vidéki egyetem csatlakozását is szorgalmazzuk. Elsősorban – de nem kizárólagosan – a 18 év feletti, felsőoktatásban tanuló fiatalok egészségvédelmével foglalkozunk, különös tekintettel az egészséges táplálkozásra, a testtel való elégedettségre és az evészavarokra változatos és sokszínű információkat és támogatást szolgáltatva.

A fő célkitűzések

Az információs és támogató rendszer fő célkitűzései közül néhányról konkrétan is szólunk. Információt szolgáltatni és oktatni a mentális egészséggel, egészségvédelemmel és evészavarokkal kapcsolatban. Segíteni a fiatalokat a problematikus attitűdök és a kockázatos viselkedések korai felderítésében. Tippeket adni a fiataloknak, hogyan tudnak maguknak és másoknak is segítséget nyújtani. Kortársi és professzionális segítséget kínálni az interneten keresztül az evészavarok és az ezekhez társuló problémák kialakulásával kapcsolatban.

Utat nyitni az egészségügyi rendszer felé (tanácsadás, kezelés), ezzel pedig lecsökkenti az időt a tünetek megjelenése és a szaksegítség elérése között. Lényeges információ, hogy a ProYouth-ban való részvétel önkéntes, anonim és ingyenes.

Ki csatlakozhat?

Voltaképpen bárki, aki a linkre kattint, majd kitölt egy tesztet és regisztrál. Jóllehet a programot a 18 év feletti főiskolásoknak és egyetemistáknak tervezték, mivel azonban a regisztráció ingyenes, bárki – aki beszél magyarul – csatlakozhat a programhoz. A kortársak amúgy is fontos, felnőtt kapcsolatokkal nem helyettesíthető szerepet játszanak a fiatalok életében: formálisan és informálisan is sokat tanulhatnak egymástól. A ProYouth tehát arra ösztönzi tagjait, hogy az online felületen keresztül kommunikáljanak egymással. Ezenkívül olyan fiatalokat keresünk, akik aktívan szeretnének részt venni a programban diák moderátorként. A moderátor támogathatja a kezdeményezést az iskolában (email, szórólap, poszter), illetve aktív szerepet vállalhat az online támogató felületen fórum-moderátorként, illetve rendszeres üzenetek írásával. Mindenképpen érdemes tehát meglátogatni a Pro Youth internetes felületet.

- Kovács Bertalan -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!