Szabolcs-Szatmár-Bereg

2011.05.30. 17:16

Az évad mérlege: 565 előadás, 120 ezer néző a Móricz Zsigmond Színházban

<p>Nyíregyháza - Nem szabad keseregni amiatt, hogy rossz helyzetben van az ország, a megye és a város, s amiatt, hogy nehezebbek a hétköznapok.</p>

Annak kell örülni, amink van – kezdte az évadzáró társulati ülést hétfőn Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, aki szerint vitán felül áll, hogy a színházra szükség van. – A fenntartóinknak szeretném megköszönni, hogy mindent megtesznek a színházért, amit csak lehet, a társulatnak pedig azt, hogy kitartottak, s hogy tudják: miközben a létünkért küzdünk, nincs idő a megingásra. A hogy kitartással, szolidaritással, az egymásra való odafigyeléssel lehet csak átvészelni ezeket az időket – az alkotóközösség mindebből ötösre vizsgázott – mondta az igazgató.

Előadások, fesztiválok, díjak és jelölések – az évad legfontosabb eseményeit is összefoglalta Tasnádi Csaba, aki szerint a tenni akarás, a hit és az elvégzett munka időnként a források hiányát is pótolhatja, s mint a mögöttünk hagyott évad is mutatja, ez a Móricz Zsigmond Színház társulatának is sikerült. Összesen 565 előadást láthatott a közönség – tavaly ilyenkor ez a szám 465 volt –, a nézőszám pedig meghaladta a 120 ezret. Mindkét adat imponáló, de egyben azt is jelenti, hogy a társulat tagjai kétszer-háromszor annyit dolgoznak, mint a legtöbb hazai teátrum művészei.

Új bemutatók a Móricz Zsigmond Színházban

A jövő évadban több, ebben az évadban futó előadás is repertoáron marad, az új bemutatók között lesz a Szindbád nyomoz Tirpákiában, A varázsfuvola, A hazug, A szuzai menyegző, Az Ügynök halála, a Kokainfutár, az Antigoné, a Kulcskeresők, két gyerekelőadás és a tervek szerint a felsősöknek külön darab készül majd.

Halkóné dr. Rudolf Éva, Nyíregyháza alpolgármestere azt mondta, ha tehetné, magánemberként és városvezetőként is több forrást biztosítana a kultúrának, ám erre most nincs lehetőség.

– A színháznak küldetése van, s abban bízom, hogy a társulat kitart és átvészeli a jelenlegi nehéz helyzetet – tette hozzá. Gulyás József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke szerint nagy öröm, hogy egyáltalán meg tudták tartani az évadot, de ő is azt reméli, hogy a jövő évad már könnyebb lehet.

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!