Nézőpont: Ujjharapás

Komolyan lehetett attól tartani, hogy a magyar

állam fennállását is

veszélyezteti fenntartásának a

gazdasági lehetetlensége. Most

messze vagyunk ettől a "financiális

tönktől" és azt is tudjuk: ma vagy

akár holnap nincs realitása az

államcsődnek, hiszen ez egy

európaiuniós ország

esetében technikailag is lehetetlenség.

A csütörtökön megyénkben

járt miniszterelnök mégis

kötelességének érezte

felvetni mi lenne, ha a közalkalmazottak

hiába várnák a

fizetésüket, csakúgy mint a

nyugdíjasok az élet

munkájával megszolgált havi

járandóságukat. De lennének

más szociális jellegű

kifizetési gondok az

egészségügyben, az oktatásban

és mindennapi életünk egyéb

területein is. Nem ijesztgetni akart, csak a

helyzet súlyosságát ecsetelni,

és ráirányítani a figyelmet

arra, hogy nem most van "órája" az

ideológiai csatáknak, az önös

érdekek érvényre

juttatásának, egyszóval a

széthúzásnak. Lehet majd folytatni

a harcot, eljön az idő arra is. Nemcsak a

munkahelyeket lehet megmenteni

összefogással, mint az

Barcikán történt, de

közösen helyre lehet hozni a

forintárfolyamot, a

versenyképességet, persze nem

mindenáron.

Ha arra helyezzük a főhangsúlyt, amit

hazánk jövőjéért

aggódó felelős

értelmiségiek, szakemberek– mint

például a

Reformszövetség–radikális vagy

enyhébb formában akarnak.

Mindenképpen meg kell harapnunk valamelyik

ujjunkat, de melyik legyen az? Melyikkel kezdjük?

Melyik réteg bírja még elviselni a

terheket? És igenis egyelőre

szakítani kell a quieta non movere (feleslegesen

nem kell bolygatni a dolgokat, vagy más

olvasatban: a nyugvó dolgokat nem kell mozgatni)

szemlélettel.

Kormánypártnak,

ellenzékieknek be kell látniuk,

mit kívánnak az ország

érdekei. Csakúgy, mint ahogy az több

mint 130 évvel ezelőtt történt.

Itt Magyarországon! Vagy már nem olyan

fából vagyunk faragva?

- Buzafalvi

Győző -