Sport

2019.02.18. 10:31

Haladás vs. Mezőkövesd: Drazic kétszer villant és hármat hozott

Mezőkövesd - Fontos idegenbeli sikert aratott szombaton este a mezőkövesdiek NB I-es labdarúgócsapata.

Mezőkövesd - Fontos idegenbeli sikert aratott szombaton este a mezőkövesdiek NB I-es labdarúgócsapata.

A 21. forduló keretében vívott meccsnek jobbára csak a vendégek számára volt tétje. A hazaiak már korábban kilátástalan helyzetbe kerültek, így a borsodiak győzni mentek a vasi megyeszékhelyre, ugyanis feledtetni akarták az MTK Budapesttel szembeni otthoni kudarcukat. Arra is készültek, hogy pontot tesznek hatfordulós nyeretlenségi szériájuk végére.

Hamar fordítottak

A jól megszokott tapogatózás arra ment ki, hogy a találkozó elején egyik fél se kerüljön hátrányos helyzetbe. Az óvatoskodás eredményeként a lelátón elhangzott néhány rigmus, azt persze nem lehet tudni, hogy ennek következtében szerzett-e vezetést a hazai gárda. Számukra szerencsésen végződött az akció, melynek során a kövesdi védők mögé kerültek és a sakk-matt gólt hozott. Pániknak nyoma sem volt a sárga-kékeken, akik végezték szokásos építkezésüket, gyakran váltogatták helyüket a pályán, a széleken is operáltak, a támadások szövéséből pedig mindenki kivette a részét.

A második játékrészben kiharcoltuk a győzelmet, így talán most visszakaptunk valamit a futballtól.” Kuttor Attila

Az kétségtelen, hogy egyenlítésük előtt a nyugdíj előtt álló Király kapus hibázott, de a borsodi találathoz szükség volt Drazic helyzetfelismerésére is. Ezután a fürdővárosiak nem húzódtak vissza, addig akarták ütni a vasat, amíg meleg és jól tették. A szerb nemzetiségű Drazic másodszor villant, sőt majdnem harmadszor is megtette, a szombathelyiek pedig szétesett, hitehagyott gárda benyomását keltették. Az 1–2 megnyugtatta a mezőkövesdieket, akik megérezték a lehetőséget: fennállásuk során először diadalmaskodhatnak Szombathelyen. Fölénybe kerültek, minden akciójuk veszélyt hordozott magában, akár ebben a szakaszban is végleg lezárhatták volna a nyitott kérdéseket.

A kapufa segített

A második félidő fehéren és feketén megmutatta, hogy a jelenlegi Haladásnak semmi keresnivalója nincs az NB I-ben: a zöld-fehérek csak poroszkáltak, de amit nyújtottak, annak nem volt köze az élvonalhoz. Vadnaiék okosan romboltak – már amennyire erre szükség volt – és arra vártak, hogy kontrákkal operálva harmadszor is bevegyék az otthoniak hálóját. Horváth Ferenc három cseréje sem lendített semmit csapatán, Kuttor Attila pedig kivárt a változtatással, amelyre különösebb oka sem volt. Teltek a percek és érezni lehetett, hogy egészen a lefújásig minden marad a régiben. A sereghajtó csak abban reménykedhetett, hogy egyszer villan és valahogyan egyenlít, nos, ez majdnem meg is történt a lesgyanús helyzetből, de a bal kapufa megmentette Pillárékat. Elöl Drazicot kevés választotta el a mesterhármastól, amely nem jött össze neki, Szappanos jegyét viszont két beavatkozás is emelte. Eseményt viszont csak az jelentett, hogy a vendégek szakvezetője az új szerzemény Moutarit is beküldte. A négypercesnek indult, de hétre végződött ráadásban azért szurkoltak a vendégek, hogy érintetlen maradjon a hálójuk, nem úgy, mint olyan sokszor már ebben a bajnokságban.

Nyugodtan várhatják

Az utolsó pillanatokban megítélt hazai szabadrúgás elvégzése előtt még Király is felbukkant a 16-oson belül és Drazic-csal vívott helyezkedési csatát, aztán jöhetett a 3 pont megünneplése. Azt nem írhatjuk, hogy emlékezetesen nagy meccset vívtak a felek, de a cél szentesítette az eszközt: ezzel a papírforma szerinti diadallal a Mezőkövesd levegőhöz jutott és nyugodtan várhatja a soron következő ellenfelét, a Kisvárdát.


Jegyzőkönyv: Szombathelyi Haladás – Mezőkövesd Zsóry FC 1–2 (1–2)

Szombathely, 1930 néző. V.: Szőts (Szécsényi, Szalai D.).

Szombathelyi Haladás: Király (4) – Habovda (5), Saláta (4), Jagodics (4), Németh Milán (5) – Holdampf (4), Nyári (4) – Bamgboye (5), Rui Pedro (6), Ofosu (5) – Rabusic (5). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos (6) – Silye (6), Pillár (6), Szalai A. (6), Vadnai (6) – Meskhi (5), Bertus (5) – Molnár G. (6), Pekár (5), Vajda S. (6) – Drazic (7). Vezetőedző: Kuttor Attila.

Csere: Nyári helyett Ivanov (4) a 46., Rabusic helyett Gaál (–) a 67., Bamgboye helyett Németh Márió (–) a 73., Silye helyett Moutari (–) a 87., Pekár helyett Katanec (–) a 88., Molnár G. helyett Tóth M. (–) a 92. percben.

Sárga lap: Meskhi a 15., Bambgoye a 48., Németh Milán a 65., Szappanos a 72., Vajda a 73., Ofosu a 78. percben.

Gólszerző: Rui Pedro (1–0) a 23., Drazic (1–1) a 32., Drazic (1–2) a 38. percben.

Horváth Ferenc: – Úgy gondolom, hogy harminc percig teljesen rendben volt minden. Az történt a pályán, amit mi akartunk. Egy óriási hiba azonban megpecsételte a félidő sorsát. A második játékrészben végig fölényben játszottunk, ám a kapufán kívül nem tudtunk igazán komoly helyzetet kialakítani, ezért veszítettünk.

Kuttor Attila: – Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben jól futballoztunk, megérdemelten fordítottunk. A második játékrészben kiharcoltuk a győzelmet, talán most visszakaptunk valamit a futballtól abból, amit korábban elvett tőlünk. Benne volt a mérkőzésben, hogy végül kiegyenlít a Haladás, ám összességében remekül helytálltunk. Nagyon örülök a rendkívül fontos sikernek, az értékes 3 pontnak.


A gólok története

23. perc: Ofosu a bal oldalon Rabusicot indította, aki néhány lépés után az alapvonal közeléből középre gurított. A védők nem tudtak menteni, a labdára érkező Rui Pedro pedig közelről, jobbal a tehetetlen Szappanos mellett a háló közepébe lőtt, 1–0.

32. perc: Király valószínűleg indítani akart, de rosszul találta el a labdát, amely Holdampfról a kapu felé pattant. Drazic megköszönte a „tálcán” kínált lehetőséget: átvette és már fordult is a Haladás ketrecének irányába. A portás megpróbált menteni, a csatár elé szaladt, Drazic azonban 14 méterről, középről, jobban a feje felett a hálóba ívelt, 1–1.

38. perc: Silye labdáját Drazic jobbal, 13 méterről, szép mozdulattal továbbította a bal alsó sarok irányába. Király vetődött, de nem érte el a játékszert, 1–2.


[related-post post_id="4144378"]

[related-post post_id="4142397"]

[related-post post_id="4138239"]

[related-post post_id="4130725"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!