Sport

2018.09.21. 19:13

Érkezőben van egy új névadó szponzor a DVTK röplabdásaihoz

Miskolc - Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a DVTK NB I-es női röplabdacsapata.

Miskolc - Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a DVTK NB I-es női röplabdacsapata.

Az új szezonban az elvárás az, hogy a DVTK stabil együttes legyen a női röplabda NB I-ben – mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a csapat tartott csütörtökön. A második vonalban (miután felette van az Extraliga) startoló piros-fehérek részéről Szabó Tamás, a szakosztály ügyvezetője úgy fogalmazott: amikor egy évvel ezelőtt elindultak az NB II-ben, cél volt a feljutás, ezt elérték, aminek örültek. Nyáron az volt a koncepció, hogy a továbbiakban (is) miskolci játékosok legyenek a csapatban, próbálják meg hazahozni azokat, akik korábban a nehéz helyzet miatt elhagyták a várost, és Diósgyőrben építsék tovább a karrierjüket. „Mint minden feljutó klubnak, így nekünk is az a célunk, hogy ne legyenek kiesési gondok, legyünk stabilak, nőjünk bele az NB I-be. Jövőre aztán kitűzhetünk akár más célt, akár az Extraligába való felkerülést is.” – jegyezte meg Szabó Tamás.

Javultak a feltételek

A DVTK-s lányok ötödik hete készülnek a közelgő szezon megméretéseire, szerepeltek már tornákon is, a napokban Rimaszombaton fog pályára lépni Toma Sándor vezetőedző alakulata. A tréner hozzáfűzte, örül annak, hogy komoly szakmai munkát tud végezni a megfelelő létszámnak köszönhetően, a hölgyek között csak egy olyan ember van, aki munka mellett edz, játszik. A szakember annak is hangot adott, hogy egy év alatt a feltételek fokozatosan javultak, érthető ez tárgyi és személyi feltételekre egyaránt. „Fiatal tehetségek is segítik a munkát, pillanatnyilag közel 60 gyermek foglalkozik a sportággal az utánpótlásban. A csapatnak vannak húzóemberei, Szajkó Tímea, Kovács Edina, az ő rutinjuk, az ő segítségük a többieknek sokat nyomhat a latban”

– mondta a vezetőedző.

Toma Sándor a tavalyi induláskor, az NB II-ben csak félállásban dolgozott a csapat mellett, mostantól azonban – mivel szünetelteti tanári munkáját – teljes mellszélességgel röplabdás feladataira koncentrál.

A szakosztály egyébként pár napon belül komoly névadó főszponzorral bővül(het), melynek érkezését a tervek szerint a jövő héten jelentik be. A tegnapi tájékoztatón megjelent Jan de Brandt, a női válogatott szövetségi kapitánya is, aki sorra látogatja a hazai klubokat, s ennek során két napot Miskolcon tölt. A DVTK a jövő vasárnap a Magyar Kupa 1. fordulójában a párharc első felvonását vívja a Palota RSC-vel, míg a visszavágót október 3-án rendezik.

Hiányzott az otthon

Az újonnan (vissza)érkezett játékosok közül Kundrák Eszter, valamint Bertók Bettina vett részt a sajtótájékoztatón. „Örültem annak, amikor megkeresett a DVTK – hangsúlyozta a Nyíregyházáról visszaigazolt Kundrák Eszter. – Igazából vágytam is már haza a játéklehetőség miatt. A cél az, hogy stabilan maradjunk benn az osztályban, itthon minél több meccset nyerjünk, de hozzunk idegenben is bravúrokat”. A Jászberényből Miskolcra hazatérő Bertók Bettina az alábbiakat fogalmazta meg: „Jó lehetőséget kaptam a Diósgyőrtől, már nekem is hiányzott a hazai környezet. Három évet töltöttem távol, de az utóbbi időben sok jót hallottam arról, hogy mik történtek a DVTK-nál. A legjobb tudásom szerint szeretném segíteni a csapatot.”

ÉM-MI


Tények

Nők

Extraliga: Békéscsaba, Nyíregyháza, Vasas, Jászberény, Újpest, Szombathely.

NB I: DVTK, MTK, TF, Palota, Balatonfüred, Kaposvár, Gödöllő, Budaörs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!