2018.07.07. 12:48

Sikeres életük fejezetei regénybe valók

Miskolc - Megyénkben kevesen mondhatják el magukról, hogy kiválóságokat neveltek az egyetemes magyar sport számára. Interjú: Kuttor Barnabással, a népszerű miskolci sportcsalád „fejével”

Kuttor Barnabás elégedett lehet eddigi életútjával és kijelentheti: ha ezután már semmit nem mutat fel, akkor sem élt hiába. Egyik fia a Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője, a másik sportklubot vezet, több száz versenyző jelenéért és jövőjéért felel, sőt már az unokái is letették a névjegyüket és hol van még a vége – szóval az öreg elégedetten dőlhet hátra a foteljében.

A Kuttor-családra igazán illik a sportfamília elnevezés.

Valóban, több korosztályos család vagyunk, hiszen a sportmúltunk négy generációs. Édesapám többszörös leventebajnok, a húszas-harmincas években atlétikában jeleskedett. Én is ebben a műfajban kezdtem, majd serdülőként labdarúgónak jelentkeztem a DVTK-hoz. Az egyetemi éveimben a Miskolci EAFC-ban szerepeltem, majd visszakerültem a piros-fehérekhez, aztán a Miskolci Bányász NB III-as csapatában fejeztem be a pályafutásomat. 1970-ben a feleségem ráhatása és a néptánc szeretete a tánc felé vitt. A szerelmem is táncolt, végül feleségül vettem. Az abban az időben született gyerekeimet négyéves koruktól sportóvodába hordtam, majd testnevelés tagozatos iskolába járattam, ekkor alakult ki a fiúk érdeklődése. Attila a labdarúgás, Csaba az úszás felé fordult. Előbbit tizennyolc évesen elvitte a Videoton, majd az MTK, a Győri ETO, a DVSC, újra a DVTK, aztán a Siófok, végül a Szombathelyi Haladás volt a sorrend. Közben megnősült, elvégezte a testnevelési főiskolát. Náluk két unokám van, ők az egykori kosárlabdázó menyem irányításával szintén kosarasok lettek. Enikő többszörös korosztályos bajnok és válogatott lett, majd a Sopronból leigazolta az amerikai Pittsburghi Egyetem. Most ott játszik, negyedéves lesz, de tagja a magyar egyetemi válogatottnak. Gergő rövid focista múlt után szintén kosaras lett, a Dávid Kornél Akamédia színeiben kadett- és junior bajnok. Csaba az úszás után az akkor rohamosan fejlődő triatlont választotta, és Kropkó Péter nyomdokaiba lépve ifjúsági- és felnőtt magyar bajnok lett, Budapesten pedig anyagcsomagolási üzemmérnöki főiskolai diplomát szerzett. Háromszoros olimpikon, jelenleg az 575 Equilor SC-t irányítja, és szenior bajnok. Megnősült, a felesége azonban nem sportbeli, menedzserként dolgozik. Itt egy három és fél éves unokám van, megjósolom, hogy még hallani fogunk Pankáról. Judit lányom tehetséges sportalkat volt, de beleszeretett a kutyákba: mestertenyésztő és kozmetikus, többszörös ebtenyésztő bajnok. Két unokám itt is van, mindketten a kosárlabda iránt érdeklődtek. Anna már abbahagyta, egyetemista Budapesten, Zsófi a DVTK-ban kosarazik, volt korosztályos válogatott, kadett bajnok, juniorban ötödik, a DVTK U23-as csapatának tagja.

Most a labdarúgó világbajnokságról szól a zene. Önnek mi tetszik és mi nem?

Sokszínű a foci. Tetszik a megalkuvás nélküli küzdelem, a gyors, rövid passzos játék, és az, hogy vannak kiemelkedő játékosok. Nem tetszik a gyakori színészkedés, a fetrengés, az indulatos és felesleges reklamálás, a videóbíráskodás körüli huzavona, meg a sok könyöklés. Vannak jó taktikai elgondolások, de bebizonyosodott, hogy nem lehet csupán egy-két játékosra építeni, mert ebben az esetben jön a csőd. Elsősorban Ronaldóra és a portugálokra, továbbá Messire és az argentinokra gondolok, persze mindenki nem maradhat állva. Végül ki ne felejtsem a közönséget: a publikum óriási, a szurkolók viselkedése nálam mindent visz.

Úgy tűnik, hogy mi, magyarok nem hiányzunk a mezőnyből…

Sajnos már évtizedek óta ez a helyzet. Akárhogyan csűröm és csavarom: megközelítőleg sem tudjuk azt, amit a vb-n szereplő csapatok tudnak.

Szóba kell hoznom a kommentátorokat és a szakértőket is: az egyik riporter odáig ment, hogy a Real Madrid és a világ egyik legjobb középpályásáról így beszélt: „végigalibizte a meccset”…

Azzal, hogy ifjabb Knézy Jenő ezt mondta Modricról, a játékos nem lett kevesebb és kisebb, még akkor sem, ha kihagyott egy 11-est. A horvát kiválóság vezéregyénisége együttesének. Nem kerülgetem a forró kását: nagy a felhajtás az itthoni stúdiókban, akik ott ülnek, elmondják, hogy mit látnak, fanyalognak, sőt tanácsokat osztogatnak, a műsoridő pedig jól telik a sok pénzért.

A fiai a mutatóikkal csúcsokat döntögettek. Gondolom, hogy ez nagy büszkeség önnek.

A gyerekeimet mindig a megalkuvás nélküli kitartás jellemezte, soha nem kellett őket semmire noszogatnom. Aktív korukban igazi csapatjátékosok voltak és ez jellemzi a mostani munkájukat is. Attila kiváló edző lesz, amit a Mezőkövesd Zsóry FC-vel az elmúlt fél évben csinált, az elismerésre méltó. Csaba a klubjában kétszáz versenyzőt igazgat és ezt a hatévesektől a szeniorokig sikeresen teszi. Vannak válogatottjai és olimpikonjai, így igen, tényleg büszke vagyok rájuk.

Hogyan lett az egyik labdarúgó, a másik pedig triatlonista?

A két sportág messze van egymástól. A feleletem talán mosolyt fakaszt, de igaz: Csaba sohasem tudott tízig dekázni, Attila meg majdnem elsüllyedt vízben a százméteres úszás végén. Ebből következik: nekem nem kellett döntenem, az élet és az adottságaik döntöttek.

Eljárt a gyerekei versenyére?

A kezdeti időszakban a feleségem Csabával az úszó- és a triatlonviadalokra ment, én meg Attilával a labdarúgópályákra tartottam. Beutaztam az egész országot, sőt a triatlonviadalokat is megkedveltem. Napjainkban is járunk, de ezt már külön-külön tesszük.

Népszerűnek tartja magát?

Aki eddig ismert és szeretett, most is megismer. Gyerekeim neve hallatán, vagy fellépéseiket látván mindig kihúztam magam, de sohasem hivalkodtam velük. Barátaim és puszta ismerőseim tudják, hogy a Kuttor-gyerekek mit tettek az egyetemes sport asztalára. Attilának az NB I-ben elért ötszázhatvan mérkőzéses mezőnyrekordját egyhamar nem fogják megdönteni, csupán egy kapus előzi meg. Tizenkilencszeres válogatott, többszörös magyar bajnok és profi licences edző. Csaba is többszörös bajnok és kiváló edző. Ha ennyi elég a népszerűséghez, akkor igenis ennek mondhatom magam.

Egykor kedvenc műfaja volt a teremfoci, amelyet sokáig űzött. Jár még a régi játszótársai közé?

A teremlabdarúgás a kiöregedett futballisták sportja, főleg akkor, ha jók voltak a hajdani pajtások. Vannak olyan szomszédaim, barátaim, akikkel összejárok, de játékra már nem vállalkozom, jobb a békesség…

Könnyen barátkozik?

A sport alkalmat adott nekem a barátkozásra, de a haverjaim közül sokan már nincsenek közöttünk, új kapcsolatokat pedig már ritkán kötök.

Számomra követendő példa az a szerénység, ahogyan megjelenik a mezőkövesdi labdarúgómeccseken. A klubház aulájában várja a fiát, ha kell egy óráig is türelmesen álldogál, aztán ha Attila előkerül, akkor a szatyrából előveszi a halászlevet és átadja neki.

Régen sem kiabáltam a mérkőzéseken, mert úgy véltem, hogy ezzel csak ártanék. Aki a fiamat szidta, nyugodtan tehette, mert ettől még nem változott meg a véleményünk. Csaba versenyein is csak azért üvöltöztem néha, hogy buzdítsam. A triatlonhoz ugyanis nem értettem, akkor pedig minek dumáljak bele. Attilának, aktív korában gyakran elmondtam a véleményem, és ő ezekből sokat megszívlelt. Ahogy telnek az évek, egyre kevesebbet hallatom a hangom, a gyerekek tőlem már mindent jobban tudnak. A halászlevet pedig tényleg nagyon szeretik a fiúk.

Biztosan nagy fájdalma, hogy a fiának személyesen nem szurkolhatott egyik olimpián sem…

Sydney és Peking egyaránt nagyon messze volt, és persze az eszméletlenül drága utazási költségek itthon tartottak. Athént terveztem, Csaba ki is harcolta az indulás jogát, de a láza miatt nem engedték indulni, így én sem mentem.

A Mezőkövesd Zsóry FC futballcsapatával azért felkerekedik?

Még nem voltam velük idegenben, ha csak a DVTK stadionavatását nem nevezzük annak. Ha azonban olyan jól játszanak, mint tavasszal, akkor biztosan elmegyek a viszonylag közeli fellépéseikre, például Debrecenbe és Kisvárdára.

A DVTK összecsapásain is feltűnik?

Amikor Attila játékosként jött, vagy valamelyik ificsapatával megjelent, rendre kimentem. A már említett stadionavatón pedig a fiam jogán érthetően a Mezőkövesdnek szurkoltam. Viszont nehezen felejtem a régmúltat. Tornyi Barnabás idejében a csapat remekelt, de egyszer csak elfogyott a pénz. Attilának is jelentős összege ragadt be, de Tornyival ellentétben nem terelte jogi útra az ügyet. Azt mondta, hogy azért nem teheti, mert itt élnek a szülei. Jól tudom, hogy cselekedetével minket védett.

Miért nem halad a magyar foci?

Ez nagyon nehéz és talán megválaszolhatatlan kérdés. Erről a témáról a tőlem okosabb és tapasztaltabb emberek is csak általánosságokat mondanak. Pénz van dögivel, de rossz az elosztása, míg a kiválasztás és a képzés, amint ezt már sokszor elmondtam, nem alapos. Rossz a képzés, az ösztönzés, hatástalanok az akadémiák, és még akkor is kimondom, ha nem tetszik: sok a stadion, és ehhez jön a kérdés: kik fogják ezeket fenntartani? Az tény, a mai fiatalok itthon a gépi játékokra esküsznek, de vajon így tesznek-e azok a külföldi gyerekek is, akik a prímet viszik a labdarúgásban? Szerintem ma is azok az országok fejlődnek, ahol a focit kiugrási lehetőségnek tekintik.

Otthon vannak az ereklyéi? Fotók, mezek, könyvek, zászlók, és bármi, ami a gyerekekre utal?

Régebben bőröndnyi cikket, fényképet, oklevelet és plakátot szedtem össze, de rájöttem, hogy a fiúk ezt nem csinálják, ezért nekik adtam azzal a mottóval, hogy jobb helyen lesz náluk. Mondhatom, hogy nagyon örültek önmaguknak, az akkoriban tizenöt-húsz esztendős időutazásnak. Csak a különlegességeimet tartottam meg, ezek lógnak a falon.

Gyakran összefut népes családjának tagjaival?

Mivel a gyerekek az ország három városában – Budapesten, Miskolcon és Székesfehérvárott – élnek, ráadásul az unokáim is egyre jobban szétszóródnak, így családfői „hatalmammal” élve sem tudom rendszeressé tenni a közös programokat. A karácsony persze kivételt jelent, ilyenkor mindenki megjelenik nálunk, máskor azonban az eseti találkozások dominálnak.

Dolgozik-e még munkavédelmi szakértőként?

Imádtam a második szakmámat, viszont változtak az idők, így már nyugdíjasként nem veszek részt benne, de őszintén megmondom, hogy nem is hiányzik. Ha eljutok valamelyik barátom boltjába, vagy éppen az építőiparban szúrja a szememet valamilyen hiányosság, esetleg veszélyhelyzetet érzékelek, szólok. Határozottan kijelentem, hogy mit érne az általam tapasztalt „látvány”, ha felügyelő lennék. Észrevételeimet elfogadják, sőt megköszönik.

Elmegy a Triatlon Nagyhétre?

Amikor még Csabának szüksége volt a nagyhetes támogatásomra, minden versenyén ott voltam. A világkupákon atyai jogon helyem volt a VIP-ben. Amikor a fiam harmadik lett, engem is mindenki ölelgetett. Vasárnap biztosan kimegyünk mindhárman. A párom és jómagam, meg a kutyám…

Hetvenöt évesen miket tervez?

A kor nem dicsőség, hanem állapot. Soha nem boszankodtam azon, hogy öregszem, ez sokaknak nem adatik meg. Egyszer Zombori Sándor azt írta Attila fiamról, amikor elérte az ötszázadik élvonalbeli meccsét, hogy Kuttor, a félezredes. Erre fel én háromnegyed századosnak nevezem magam. Jól hangzik, ugye? Van bocskorlistám, de ez titok. Mindenem megvan a kényelmes szépkorú élethez. Arra vágyom, hogy a gyerekeim a saját szakmájukban megbecsültek és sikeresek legyenek. Az unokáimtól pedig azt kérem, hogy növeljék a család ismertségét.

Mivel telnek a napjai?

A kedves párommal járok meccsekre, versenyekre, nyugdíjas klubokba, táncolni és kirándulni. A kiskutyámat naponta háromszor sétáltatom, aztán pátyolgatom az utolsó autómat.

Tökéletes életet élt?

Én és a tökéletesség? Ugyan már… Viszont semmit nem bántam meg. Van három csodálatos gyerekem, öt tündéri unokám és egy kedves, engem szerető párom, nekem már nem kell több.

- Kolodzey Tamás -