Sport

2018.07.26. 14:51

Félmaratoni terepfutók „vették be” Diósgyőr várát

Miskolc - Az első alkalommal megrendezett verseny az MC Félmaraton Tour 2. állomása volt.

Miskolc - Az első alkalommal megrendezett verseny az MC Félmaraton Tour 2. állomása volt.

Szanyi Ágnes, Büki Ádám, illetve Németh Luca és a magyar hosszútávfutás legendája, Bogár János abszolút sikerével ért véget múlt vasárnap, Miskolcon az I. Diósgyőri-vár Trail elnevezésű terepfutó viadal félmaratoni és kismaratoni versenyszáma.

Kétszáznál több

A Diósgyőri-várat is üzemeltető Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. közreműködésével a Marathon Club SE által életre hívott, az idén indult MC Félmaraton TOUR sorozat 2. állomását jelentő eseményre az ország minden részéből érkezett versenyző, és kétszáznál több sportember állt rajthoz.

A várárokban kijelölt rajt-cél helyszínre először a leghosszabb távra, a 19,407 km-es félmaratonra vállalkozók sorakoztak fel, akikre +822 m szintemelkedés leküzdése is várt. A rendkívül technikás pálya felénél egy hármas élboly alakult ki, melynek tagjai közül a biatlonban is sokszoros válogatott Büki Ádám osztotta be legjobban erejét és nyerte meg a viadalt. A hölgyek azonos távján az utóbbi években Miskolcon és a környező versenyek hosszú távjain veretlen Szanyi Ágnes ezúttal is magabiztos sikert aratott.

Egy órával később lódult neki a kismaraton (8,021 km, +325 m szintemelkedés) mezőnye, soraiban az egyebek mellett 100 km-es Európa-bajnok, Sparthatlon-győztes, hatszoros Bécs-Budapest Szupermaraton első fancsali Bogár Jánossal, aki túl az ötvenen is olyan iramban teljesítette a távot, melyet csak egy nagyon fiatal miskolci futó, a 13 esztendős Kovács Máté tudott tartani. A legendás bajnoknak minden rutinjára és gyorsaságára szüksége volt ahhoz, hogy a hajrában a maga javára fordítsa a versenyt. Bogár János sportolói nagyságát jellemzi, hogy a célban, miközben közös fotózásra hívta a második helyezettet, rendkívül elismerően szólt kivételes tehetségéről és sok sikert kívánt „versenytársa” pályafutásához.

A nőknél

A női verseny abszolút elsősége nem forgott veszélyben. A miskolci Németh Luca több mint 3 perccel előzte meg a második helyezettként célba érkező Szegő Csillát.

A legkisebbek részére kiírt 1,4 km-es minimaraton indulói nagy lelkesedéssel kerülték meg a várat.

Mindhárom táv valamennyi célba érkezője egyedi befutó-érmet kapott ajándékba a verseny végén.

A két hosszabb távon – a korcsoportos értékelés mellett – a női és férfi abszolút 1-6. helyezettet külön is megjutalmazták. A minimaraton négy korcsoportjának legjobb leány és fiú futói állhattak fel a vár udvarán felállított dobogóra.

ÉM-SZIS


Folytatás Lillafüreden

Az MC Félmaraton Tour 3. állomását az augusztus 12-én megrendezendő Lillafüred Trail jelenti, ahol 8 km-es és 16,5 km-es távok várják a nagyobbakat, míg a gyermekek 1,2 km-en vetélkedhetnek. Előnevezés és további részletek, pályainformációk a www.maratonclubmiskolc.hu internetes oldalon találhatók.


Eredmények

Félmaraton (19,407 km), női abszolút: 1. Szanyi Ágnes (ZSC) 1:47:37 óra, 2. Nyilas Zsuzsanna, 1:49:45, 3. Hajdú Angéla, 2:08:42.

Félmaraton (19,407 km), férfi abszolút: 1. Büki Ádám (Dynafit-Garmin-Bükki Műhely) 1:32.45, 2. Berta Gábor (BTBK-Bükki Műhely) 1:34:19, 3. Kánai Roland (Vaccsuszirunáj Egyesület) 1:37:23.

Kismaraton (8,021 km), női abszolút: 1. Németh Luca (Nomád Terepfutó Suli) 42:04 perc, 2. Szegő Csilla, 45:17, 3. Drótár Katalin, 46:57.

Kismaraton (8,021 km), férfi abszolút: 1. Bogár János (Fancsal Futó Klub) 35:35, 2. Kovács Máté (MVSI-Nomád Terepfutó Suli) 35:40, 3. Harsányi Zsolt (Bükki Műhely) 38:59.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!