Sport

2018.06.28. 09:26

Tour de Hongrie - Nem érinti Budapestet az idei verseny

Budapest - Változás történt az augusztusi Tour de Hongrie programjában: Magyarország legrangosabb nemzetközi kerékpáros körversenye az eddigi tervekkel ellentétben nem érinti Budapestet.

Budapest - Változás történt az augusztusi Tour de Hongrie programjában: Magyarország legrangosabb nemzetközi kerékpáros körversenye az eddigi tervekkel ellentétben nem érinti Budapestet.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint az augusztus 20-i ünnepi események miatt nem tudtak megállapodni a fővárossal a közterületek használatáról.

A kommüniké kiemelte: keresik a legjobb, sportszakmai és média szempontok alapján is megfelelő új helyszínt és útvonalat az augusztus 19-i záró szakasz megrendezésére, amely az eredeti tervek szerint egy 78 kilométeres budapesti körpályás etap lett volna.

A beszámoló leszögezte, a jövőben is kiemelt fontosságú lesz a szervezők számára, hogy a versenyt a fővárosba hozzák, és Budapestet is megmutassák a világnak médiapartnereiken keresztül. Ezért már az idei verseny után megkezdik az egyeztetéseket az illetékesekkel, hogy elkerüljék az ideihez hasonló ütközéseket, problémákat.

A 2018-as Tour de Hongrie útvonala:

Prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km, augusztus 14.

1. szakasz: Balatonalmádi-Keszthely, 160 km, augusztus 15.

2. szakasz: Velence-Székesfehérvár, 170 km, augusztus 16.

3. szakasz: Cegléd-Hajdúszoboszló, 210 km, augusztus 17.

4. szakasz: Karcag-Miskolc, 178 km, augusztus 18.

5. szakasz: később kijelölendő útvonalon

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!