Az ötkarikás szervezet megkerülhetetlen

Budapest - Vannak olyan műfajok, amelyek családilag is közel állnak hozzá. Interjú: Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság fél esztendeje megválasztott elnökével.

A tekintélyes sportvezető egykor úszó, majd öttusázó volt, de tizenöt esztendős korában a vívás mellett kötelezte el magát. Legnagyobb sikereit a Budapesti Honvéd versenyzőjeként érte el. Párbajtőrben négy olimpián (1992, 1996, 2004, 2008), több világ- és Európa-bajnokságon képviselte színeinket. Idén májusban meggyőző fölénnyel választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének. Kulcsár Krisztián hivatali irodájában válaszolt kérdéseinkre.

Engedje meg, hogy – karácsonyhoz közeledve – megajándékozzam az általunk készített receptes könyveinkkel. Egyben kérem, árulja el: otthonosan mozog-e a konyhában?

Kulcsár Krisztián: A főzés-sütés nem jellemző rám. Ez a szenvedély elkerült, bár ha rám vannak éppen bízva a gyerekek, én vagyok velük, akkor tudom kezelni a „problémát”, az egyszerűbb étkeket összerakom. Egy kicsit mindig sajnáltam az időmet arra, hogy belemélyedjek a konyhaművészetbe. Noha sűrű életet élek, mégis van olyan dolog, amit imádok és ami kikapcsol: ez pedig a kert. Füvet nyírok, gereblyézek, permezetek, metszek.

Azt olvastam Önről, aktív pályafutásának befejezése után hobbi szinten vívott tovább. Hol lehet szórakozásból, csak úgy pengét fogni?

Kulcsár Krisztián: Sok olyan klub működik az országban, amely erre lehetőséget biztosít. Nálunk erős és aktív szakág a veteránvívás, Budapesten például az OSC-ben bárki kedvtelésből űzheti ezt a műfajt. Szóval a hobbisták a fővárosban és vidéken is találhatnak maguknak teret, csak szét kell nézniük.

Noha vezetőként minden bizonnyal nem tesz különbséget a sportágak között, de magánemberként árulja el, hogy az ön szubjektív rangsorában a vívás után mely sportágak következnek?

Kulcsár Krisztián: Vannak olyan műfajok, amelyek családilag közel állnak hozzám. Vívás után ilyen az öttusa, az ehhez való kötődésem érthető, hiszen magam is csináltam. Ezen az analógián tovább haladva meg kell említenem az úszást, hiszen – ha szabad így fogalmaznom – vívó létemre uszodai gyerek vagyok. Az említett közegekben azért mozgok természetesebben, mert a szívemhez közelebb állnak.

Milyen színvonalú a mai magyar vívóutánpótlás? Számíthatunk-e a jövőben olimpiai, Eb- és vb-érmekre?

Kulcsár Krisztián: Mint már szinte valamennyi sportágban, így a vívásban is egyre szélesebb a nemzetközi mezőny. Itthon minden fegyvernemben rengeteg ügyes fiatalt látok. Az edzőképzés hiányából származó problémák azonban jelen vannak, ennek következtében a jövőbeni bázissal kapcsolatban általános aggodalom dolgozik bennem, de hiszek a helyzet javulásában, abban, hogy a műhelyekben öröklődik a nélkülözhetetlen szakmaiság.

Megválasztása óta fél év telt el. Azt kapta, amit várt?

Kulcsár Krisztián: Még jobbat is, vagy más szavakkal: kevesebbet reméltem, így kellemes benyomások értek. Amikor kandidáltam az elnöki tisztségre és készültem a választásra, volt bennem szorongás, vagy pici aggodalom is: ha befutok, vajon hogyan fogom ellátni a „hivatalt”, miképpen fogok együttműködni a tagokkal. Foglalkoztatott az operatív munka és a protokoll is.

A MOB több jogosítványát is elvonták a riói olimpia után…

Kulcsár Krisztián: Azt nem tudom, hogy milyen volt az elnökösködés korábban, hiszen én már az átalakított MOB vezetését nyertem el és igazán jól érzem magam a bőrömben és a székemben. A MOB nagyon szerethető és jómagam

szeretem is. Maximálisan támaszkodom a „csapatunkra”: a fizetett alkalmazottakra és a bizottságaink tagjaira is, és fontos szövetségesem a MOB főtitkára, Vékássy Bálint.

Az Ön által irányított szervezetnek milyen súlya van a mai magyar sportpalettán?

Kulcsár Krisztián: A Magyar Olimpiai Bizottság manapság is megkerülhetetlen, azaz nagyon fontos szervezet. Gondolok az általunk megtestesített szakmaiságra, a testkultúrába való beágyazódottságunkra, a közvélemény és a média velünk szemben tanúsított érdeklődésére. Amíg az olimpiai játékoknak lesz a legnagyobb a presztízse a sportolók és a szurkolók körében, ahogy most is az, addig az olimpiai bizottságoknak, akiknek lehetősége van ezekre a rendezvényekre sportolókat küldeni, jelentős marad a szakmai tekintélye.

A MOB az őszi „létszámcsökkentés” után is nagyon népes szervezet. A bizottság talán hatékonyabb lehetne, ha csak hatvan-hetven taggal működne…

Kulcsár Krisztián: Ez most nem időszerű. Magam egyetértettem a jogi bizottságunkkal, amely a szűkítést, a valójában fájdalmas lépést javasolta. Sokan nehezen élték meg azt, hogy elveszítették tagságukat, mert szerették a MOB-ot, jelenlétükre büszkén hivatkoztak, de az óriási létszámú MOB a működésképtelenség határán volt. Természetesen arra törekszünk, hogy minél szélesebb legyen az a kör, amely a MOB-ot családtagjának tekinti, de a számok mögött a praktikum és az elvek állnak.

Hetekkel ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy mennyi lesz a fizetése. Jóllehet tudjuk, hogy manapság gyakorlatilag már semmilyen hivatalt nem lehet társadalmi munkában ellátni – a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke sem ingyen szolgálja sportágát –, mégis az volt az érzésem, hogy – gondolva a magyar viszonyokra – önvédelemből árulta el, mennyit kap majd. Ezt muszáj volt megtennie?

Kulcsár Krisztián: A saját értékrendszerem szerint igen. A Magyar Olimpiai Bizottság működéséhez az adófizetők is hozzájárulnak, ezért fontosnak tartottam, hogy mind a tagság, mind a közvélemény tisztában legyen azzal, hogy mennyi a járandóságom, amelyet tiszteletdíjnak hívunk.

Több mint három évig a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatójaként dolgozott. Van-e még valamilyen kötődése a nemzetközi szervezethez?

Kulcsár Krisztián: Október végéig volt. A FIE-vel most is fenntartom nagyon élő és jó kapcsolatomat, de formális kötődésem már nincs a világszövetséghez. Egyébként nincs összeférhetetlenség a két tisztség között – a nemzetközi sportélet kevésbé érzékeny, mint a magyar –, de operatív ellentéteket láttam, ezért váltam meg a vívásban betöltött funkciómtól.

Milyen viszonyban van nagy elődjével, Schmitt Pállal?

Kulcsár Krisztián: Örömmel mondhatom, hogy nagyon jóban vagyunk. Amiben csak tudom, kikérem a véleményét, számomra fontos egykori első emberünk – ma tiszteletbeli elnökünk – tapasztalata. Schmittben megvan a hajlandóság arra, hogy a minden kétséget kizáróan jelentős befolyását latba véve támogasson és segítse a munkámat, a munkánkat.

A MOB mindenkori elnöke joggal tarthat igény arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja legyen. Schmitt mandátuma 80 éves korában jár le, azaz még öt évig tart. Szeretne-e majdani örökébe lépni?

Kulcsár Krisztián: Természetesen van bennem egészséges ambíció, illetve érzelmileg is kötődöm annyira az olimpiai mozgalomhoz, hogy vágyjak a folytatásra nemzetközi szinten akár. A realitás azonban az, hogy jelenleg több magyar tagja is van a NOB-nak: a már említett Schmitt Pálon túl Gyurta Dániel dolgozik a szervezetben, továbbá dr. Aján Tamás – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke – tiszteletbeli tagságot visel, ugyanakkor a NOB-nak pillanatnyilag nincs görög tagja…

Az ország sportos vénájú lakossága bizonyára örömmel fogadná a nyári olimpiai játékok rendezését, de lássuk be, hogy az itthoni feltételek erre még nem érettek. Miért ragaszkodunk ahhoz, amire nincs reális esélyünk?

Kulcsár Krisztián: Hallottam olyan érvelést is, hogy minket most nem vett fel a NOB hajója. Ez azonban nem igaz, hiszen kandidálásunkat visszavontuk és ebben a helyzetben nem lenne sportszerű a NOB tagságával szemben, ha azzal hozakodnánk elő, hogy a szavazáskor úgysem adtak volna esélyt nekünk. Panaszkodni csak annak van joga, aki befejezte a versenyt. Mi, magyarok nem gondolhatunk arra, hogy a NOB úgyis tartózkodó, vagy negatív gondolkodású lett volna Budapesttel szemben, sőt jó hírrel szolgálhatok: igenis erős és szimpatikus pályázat volt a miénk.

Sárközy Tamás jogászprofesszort idézem: „A kis országok városainak olimpiarendezését a NOB szavazótagságának hangadói, továbbá a multinacionális cégek és a nagy televíziós láncok – amelyek hatalma óriási – nem díjazzák…”

Kulcsár Krisztián:Nem osztom teljes egészében ezt a nézetet. A budapesti olimpia esetén a televíziós díjbevételek nem lennének szerényebbek, mint egy világvárosi rendezés esetében. Emléktárgy és sportfelszerelés sem fogyna kevesebb, hiszen a „csecsebecsék” megvásárlásán ma már nem kell személyesen jelen lenni és megkockáztatom azt is, hogy még több turista érkezne a magyar fővárosba attól, mint ahányan Rio de Janeiro-ban megjelentek. A gazdasági érdek kétségtelenül fontos, de ez a nemzetközi vállalatok helyi lobbierejében és nem a NOB-éban nyilvánul meg. Más szavakkal: az amerikai olimpia elsősorban az amerikaiak érdeke.

Vannak, akik azt mondják, hogy ha nem kapunk nyárit, akkor kacérkodjunk a téli olimpia rendezésének gondolatával. Két ország, két város, közös ötkarikás esemény. Ausztria és Magyarország, mondjuk Innsbruck és Budapest. A magyar főváros adhatna otthont a műkorcsolya viadalnak, vagy akár néhány jégkorong mérkőzésnek, hiszen ezekben egy-két nagyobb csarnok is elegendő. Meg tud barátkozni azzal a gondolattal, hogy ezt a tervet valaki támogatná?

Kulcsár Krisztián: Volt már ilyenre példa: az 1956-os olimpiának ­Melbourne adott otthont, ugyanakkor a lovasok Stockholmban vetélkedtek. Az Ön példájából kiindulva igenis elképzelhető, hogy Innsbruck bizonyos számokat akár Bajorországban bonyolítson le. Mi azonban nem akarunk téli olimpiát rendezni: ha megkerestek volna minket, akkor esetleg elgondolkodunk ezen, így azonban nincs miről beszélni.

Érez-e a kormány részéről hát-, vagy ellenszelet?

Kulcsár Krisztián: A MOB helyzetét megkönnyíti, hogy az elmúlt hét évben a magyar kormány stratégiai ágazatként tekintett a sportra, a testkultúrára. Az ezen a területen dolgozó vezetők jelentős részének van politikai kötődése, de egyszer sem fordult elő, hogy bármilyen politikai jellegű téma – mint szempont – került volna az asztalra. Együttműködésünket a szakmai megközelítés jellemzi, semmilyen nyomás nem nehezedik ránk.

- Kolodzey Tamás -