Sport

2017.10.11. 19:00

Putnokon elkészült, benépesülhet az uszoda

Putnok - Egy újabb hiánypótló sportberuházás zárul le, rövidesen használhatják a létesítményt.

Putnok - Egy újabb hiánypótló sportberuházás zárul le, rövidesen használhatják a létesítményt.

A minőségi iskolai úszásoktatás megvalósulhat a jövőben a Putnoki járásban, köszönhető annak az új tanuszodának, amely a Péczeli iskola szomszédságában épült fel. Az egységes, országos tervek alapján készült létesítményben egy 25 méteres, versenyek lebonyolítására alkalmas fő medence mellett, egy tanmedence is helyet kapott.

Korábban a városban és a környező falvakban élő gyerekek vagy Kazincbarcikára, vagy Ózdra utaztak, mostantól azonban Putnokon is lehetőség nyílik az alapsportág elsajátítására. A tervek szerint a fő feladatvállalás mellett a nyári hónapokban arra is lehetőség nyílik, hogy strandként üzemeljen a komplexum, így a nagyközönség számára sem kell máshová utazni, ha valaki pihenésre, kikapcsolódásra vágyik.

– A hét elején megkezdődött a 72 órás próbaüzem, ha mindent rendben találnak a szakemberek, akkor vélhetően még ebben a hónapban kinyithat az uszoda – fogalmazott a fejlesztéssel kapcsolatban Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. – A napi működés során reggel 6 és 8 óra között a nagyközönség számára tart majd nyitva, ezután egészen délután négyig jönnek az iskolások, délután és az esti órában pedig ismét a lakosság veheti majd igénybe a medencéket.

Nagyon fontos cél, hogy a járásban minden gyereknek meg kell tanulni úszni, elsősorban ezért készült ez a szép létesítmény. A nyitás után is lesznek feladataink, hiszen szeretnénk egy wellnessrészleget kialakítani, a jövőben pedig szabadtéri medencékkel tovább bővítenénk, hogy nyáron akár strandként is használható legyen a ház. Éppen ezért hagytunk ezen a részen pluszterületet, de ez egyelőre még a jövő feladatai közé tartozik.

- ÉM-ME -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!