Sport

2016.12.26. 17:09

Pedig a cselgáncsban színészekre nem lenne szükség

Miskolc - Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség a sportágban.

Miskolc - Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség a sportágban.

Ennek értelmében, egyebek között, a női meccsekhez hasonlóan a férfiak csatái is négy percre rövidülnek.

A NOB nyomására

– Természetesen sokszor elolvastam már a nyilvánosságra hozott tervezetet – mondta Flórusz János, a Hell Miskolci Judo Club elnök-vezetőedzője. – Az IJF tájékoztatása szerint a jelenleg ötperces férfi találkozók tartamát azért csökkentik egy perccel, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mindkét nemnél egységes mérkőzésidőt kért. Mindezt annak érdekében, hogy az egyaránt három férfi és női dzsúdóssal elképzelt csapatverseny is bekerülhessen az ötkarikás játékok műsorába. Ez tehát rendben van: az elképzelés támogatásra és elfogadásra méltó már csak azért is, mert aki négy perc alatt nem tud semmit produkálni a tatamin, öt vagy akár húsz perc alatt sem lesz képes erre.

A jövő évtől kezdve az értékelt akciók közül eltörlik a jukót, így már csupán a vazaari és az ippon marad a palettán. Erről a módosításról így vélekedett a Hell Miskolc Judo Club szakvezetője:

– Látszik, hogy a könnyebb vagy az egyszerűbb megoldás irányába tolják el a cselgáncsot. Megjegyzem, hogy a legkisebb dobást, a kokát 2008-ban szüntették meg és várható volt, hogy itt nem állnak meg. A bírák a jukót sokszor összekeverték a vazarival, az utóbbit pedig az ipponnal. Most annyi történik majd, hogy az eddig jukót érő akciókra a jövőben a mérkőzésvezetőnek vazaarit kell ítélnie, ugyanakkor két vazaari nem lesz egyenlő a küzdelem végét jelentő ipponnal. Ez nem befolyásol semmit, ugyanis ritkán akadt olyan összecsapás, amelyen valaki két vazaarit adott elő, bár Gercsák Szabina például képes volt erre. Ennek szellemében januártól valamennyi dobás legalább vazaari lesz vagy semmi, leszorítás esetén pedig a vazaairért 10, ipponért pedig 20 másodpercig kell a földön tartani az ellenfelet. Mivel ebből a bizonyos leszorításból nagyon kevesen szabadulnak ki, jómagam a 15 másodperc mellett kardoskodtam volna.

Bírófüggők lesznek

Az új szabályzat értelmében négy helyett három intés eredményez majd leléptetést, és az egyszerűsítés érdekében pedig az eddig büntetett fogásokat – ilyen a pisztolyszituáció, a két kéz ugyanazon az oldalon, vagy a kabát­ujjba nyúlás – a bírók már nem szankcionálják.

– Ezeket érdekesnek tartom – jegyezte meg az ifjúsági olimpiai bajnokot is nevelt szakember. – A felsoroltak hosszú éveken keresztül szabálytalanok voltak, innentől kezdve viszont a változtatások taktikázásra adnak lehetőséget, és ezen a téren bíróktól függnek majd a judokák.

Flórusz Jánosnak ezt követően megemlítettük a nemzetközi szövetség ugyancsak a támadások elősegítését szolgáló reformjait is: a versenyzőnek januártól legfeljebb 45 másodperce lesz a fogásfelvételre és az akció elindítására, a védekező modor pedig intést von maga után.

– Korábban 10–15 másodperc passzivitásnál már büntettek, a 45 másodperc így nem segíti a támadó judót. Ugyanis sok „színész” van ebben a sportágban és nem hiszem, hogy szükség van rájuk. Mert könnyű eljátszani az indítási kísérletet: háromnegyed percig bárki úgy tehet, mintha dobni akarna, de valójában nem akar. Itt említem még, hogy az eddig azonnali leléptetést érő lábfogást a jövőben először sima intéssel büntetik és csak másodjára zárják ki az elkövetőt. Összefoglalva: bennem vannak kérdőjelek és megjósolom, hogy nem marad minden új szabály állva, több „paragrafust” is átírnak majd.


A vb után

Az újítások hatásait az IJF az augusztusban Budapesten sorra kerülő világbajnokság után értékeli ki, majd határoz a megtartásukról vagy elvetésükről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!