Sport

2016.11.05. 11:04

DVSC vs. Mezőkövesd - A düh soha nem jó fegyver, de jöhet az újabb győzelem

Mezőkövesd - Szombaton délután Debrecenben küzd a pontokért a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgó­csapata.

Mezőkövesd - Szombaton délután Debrecenben küzd a pontokért a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgó­csapata.

A 15. forduló keretében kiírt DVSC – Mezőkövesd találkozót 15 óra 30 perctől láthatják az érdeklődők a hajdúsági megyeszékhelyen.

Háromszor nyertek

A vendégek jó passzban vannak, hiszen egymás után háromszor is nyertek, miközben egyetlen gólt sem kaptak. Idegenben legyőzték a Gyir­mótot, majd hazai környezetben jobbnak bizonyultak a Haladástól és az MTK-tól is. Ennek következtében előkelő helyre léptek a táblázaton, és nyugodtan várhatják soron következő összecsapásaikat.

– A Debrecen többszörös bajnokcsapat, tele jó játékosokkal, nagyon erős kerete van, s jók hazai pályán – mondta Pintér Attila, a matyóvárosiak vezetőedzője. – Nem feltartott kezekkel megyünk hozzájuk, igyekeztünk kielemezni a játékukat, hogy mire számíthatunk, s felkészíteni belőle a csapatunkat. Szeretnénk ponttal, pontokkal hazatérni. Lesznek hiányzóink, de akik pályára lépnek, mindent el fognak követni azért, hogy ne üres kézzel térjünk haza.


[poll id="1268"]


Most kell…

A vezetőedzőnél arról is érdeklődtünk, fűti-e a visszavágás vágya a csapatot a hazai vereségért, mire a tréner megjegyezte:

– A düh soha sem jó fegyver, a kövesdi mérkőzésen ők nyertek, ők voltak a jobbak vagy szerencsésebbek. Nekünk most kell jobbnak vagy szerencsésebbnek lennünk, s akkor meg tudjuk szerezni a három pontot – jósolta a szakvezető.

Arról is kérdeztük Pintér Attilát, hogy a zsinórban három győztes bajnoki ad-e lelki pluszt a csapatnak, s az ellenfelek, szurkolók részéről nagyobb respektje van-e a Mezőkövesdnek.

– Minden csapat életében ragyogó érzés, ha győztesen jön le a pályáról, de nem a múlttal, hanem a jövővel szeretnénk foglalkozni. Hogy nagyobb tiszteletnek örvendünk-e, azt másoktól kellene megkérdezni. Én a csapattal foglalkozom, a csapat pedig a játékkal. Szombaton egy remek csapat otthonába látogatunk, a lecke most is föl van adva számunkra.

A várható kezdőcsapat

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel – Vági, Hudák, Szeles, Gohér – Egerszegi, Mevoungou – Kink, Strestik, Molnár G. – Diallo.


A hét végi program

15. forduló, november 5.

  • 15.30: Swietlesky Haladás – MTK Budapest
  • 15.30: Debreceni VSC – Mező­kövesd Zsóry FC
  • 15.30: Videoton FC – Gyirmót FC
  • 15.30: Ferencvárosi TC – Paksi FC
  • 15.30: Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK
  • 18.00: Újpest FC – Vasas FC

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!