Sport

2016.09.17. 13:18

Miskolc Steelers: utánpótlás-aranyat remélnek

Miskolc - A Miskolc Steelers U19-es csapata is megkezdi menetelését.

Miskolc - A Miskolc Steelers U19-es csapata is megkezdi menetelését.

A klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy utánpótlás szinten, a 19 évesek között is le akarják tenni a névjegyüket. Első ellenfelünk a Nyíregyháza Tigers, melynek csapatát szombaton 14 órától itthon fogadják (belépődíjat nem kérnek). Tavalyi keretük tagjainak döntő része rendelkezésükre áll, csupán két játékosuk öregedett ki.

Nagyon várják

A miskolciak utánpótlás csapatát a HFL-együttes vezetőedzője, Száraz Zsolt vezeti a bajnokságban. Segítője Aggod Péter (defense) és Szabó Roland (special team). A felkészülést egy hónapja kezdték, és a fiatalok már nagyon várják bemutatkozó mérkőzésüket, amelyen bebizonyíthatják, hogy nemcsak felnőtt, hanem utánpótlásszinten is komolyan kell számolni a Miskolc Steelersszel, amely négy sportolót ad a junior magyar válogatottba Jónás Máté, Orosz Dénes, Barna Miklós és Viktor Jonatán személyében. Érdekesség, hogy az utánpótlás-válogatott edzői stábjában is van miskolci szakember Aggod Péter személyében, aki az idei évtől látja el ezt a feladatot, és a támadó falemberek felkészítésével foglalkozik.

A klub szakemberei elmondták, hogy a bajnoki idényben megcélozzák a döntőt, amelyet meg akarnak nyerni. Ez nehéz feladat lesz, hiszen valamennyi ellenfelük komoly játékerőt képvisel.

Családi nap

A klub október 1-jén szombaton, a Rendészeti Szakközépiskolában tartja családi napját, amelyre minden érdeklődőt vár. Az esemény támogatója az ÉMÁSZ. Aki pedig próbajátékra akar jelentkezni, minden kedden és csütörtökön 18 órától ugyancsak az intézményben teheti ezt meg.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!