Sport

2016.06.28. 14:22

Belga–német finálé a legvalószínűbb

Miskolc - A nyolcaddöntő első fél­ideje után még reménykedett. Az én Eb-m: Somogyi József kerékpáros szakosztályvezető.

Miskolc - A nyolcaddöntő első fél­ideje után még reménykedett. Az én Eb-m: Somogyi József kerékpáros szakosztályvezető.

Somogyi József népszerű alakja megyénk sportéletének. Korábban a kerékpáros szövetség elnökeként tevékenykedett, most „csak” az MVSC szakosztályvezetőjeként dolgozik, valamint még versenyzőként is rajthoz áll a különböző szintű viadalokon.

Eddig fegyverszünet van Franciaországban, és ez így jó. Somogyi József

– A kerékpár után nálam a labdarúgás következik – kezdte, majd így folytatta: – Természetesen a televízió előtt szorongtam a Belgium–Magyarország nyolcaddöntőn, és az első félidő után még reménykedtem a jó folytatásban, de melléfogtam.

Kitettek magukért

– Azt kell mondanom, hogy nem volt esélyünk velük szemben, de ezzel aligha okozok bárkinek meglepetést. A magyar válogatott kitett magáért, bár azok az erőteljes hangok, mely szerint új aranycsapatunk van, túlzóak. Mivel a Benelux-csapat fürgébb, mint a portugál, úgy gondolom, hogy ezen az ágon bejut a fináléba, a másik „oldalról” pedig magától értetődően a németeket várom a döntőbe.

– Nagyon féltem a torna előtt. Eddig fegyverszünet van Franciaországban, és ez így jó. A labdarúgás sport, nem háború, a terrornak nincs helye semmilyen eseményen, így az Eb-n sem. Tetszenek a telt házas meccsek is: a stadionok látványa magával ragadó, különösen annak fényében, hogy a hazai NB I-es összecsapásokon olykor csak néhány százan ülnek a lelátókon.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!