Sport

2016.04.15. 14:13

Asztalitenisz olimpiai selejtező - Pattantyús nyert, Lakatos és Kosiba kiesett

Halmstad - Pattantyús Ádám bejutott a Kék csoport nyolcaddöntőjébe, Lakatos Tamás és Kosiba Dániel azonban kikapott első pénteki meccsén, így kiesett az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban.

Halmstad - Pattantyús Ádám bejutott a Kék csoport nyolcaddöntőjébe, Lakatos Tamás és Kosiba Dániel azonban kikapott első pénteki meccsén, így kiesett az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban.

A londoni olimpikon Pattantyús (81. a világranglistán) esélyesként várta az olasz Marco Rech Daldosso (164.) elleni összecsapását, s ezúttal nem is okozott csalódást, sima, ötszettes sikert aratott. A következő mérkőzésén ugyanakkor már bravúrra lesz szüksége, az asztal másik oldalán ugyanis egy csütörtöki döntős, a negyedik helyen kiemelt horvát Andrej Gacina (19.) áll majd.

A 20 éves, friss magyar bajnok Lakatos (180.) ellenfele az a kínai származású ukrán Kou Lei volt, aki egyrészt 46. az ITTF rangsorában, másrészt a csoportküzdelmek utolsó fordulójában simán, 4-0-ra megverte Kosibát. Lakatos ezzel együtt nem ijedt meg, olyannyira nem, hogy az első játszmát több szettlabdát is hárítva megnyerte, igaz, a folytatásban már a rutinosabb rivális uralta a mérkőzést. A vége 4-1 lett oda, s bár Lakatos a végén hárított jó néhány meccslabdát, ez csak a szép búcsúhoz volt elég, ezzel a vereséggel ugyanis befejezte szereplését a svédországi tornán.

Kosiba (120.) a vajdasági Pető Zsolttal (146.) csapott össze a Vörös csoport első körében, s Lakatoshoz hasonlóan ő is szettlabdákat hárítva került előnybe a nyitójátszma után. A folytatás változatos küzdelmet hozott, a temerini Pető háromszor is kiegyenlítette a játszmaarányt, a döntő szettben pedig már ő irányított. A szerb színeket képviselő játékos végül 65 perc alatt diadalmaskodott, a csalódott Kosiba pedig kiesett.

Eredmények:

férfiak, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Kék csoport:

Pattantyús Ádám-Marco Rech Daldosso (olasz) 4-1 (3, 5, 8, -9, 7)

Vörös csoport:

Pető Zsolt (szerb)-Kosiba Dániel 4-3 (-10, 6, -6, 8, -8, 7, 6)

Kou Lei (ukrán)-Lakatos Tamás 4-1 (-10, 4, 3, 10, 10)

korábban:

nők, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Kék csoport:

Lovas Petra-Andrea Todorovic (szerb) 4-1 (11, -9, 7, 9, 9)

Pergel Szanda-Lisa Lung (belga) 4-0 (5, 5, 8, 4)

később:

2. forduló (a 8 közé jutásért):

nők:

Vörös csoport:

Póta Georgina-Sarah De Nutte (luxemburgi) 14.00

Kék csoport:

Lovas-Barbora Balazova (szlovák) 15.00

Pergel-Tetjana Bilenko (ukrán) 15.00

férfiak:

Kék csoport:

Pattantyús-Andrej Gacina (horvát) 17.00

Pénteken és szombaton a vigaszágas küzdelmeket rendezik a tornán két 32-es, kieséses táblán. Ezek szombati győztesei jutnak kvótához, de nemenként egy plusz indulási jog is gazdára vár, miután a németek csütörtökön "túlteljesítettek", azaz a nőknél és a férfiaknál is túllépték a nemzetenként megengedett maximális két egyéni kvótát. Az extra indulási jogért a vigaszág szombati döntőinek vesztesei csaphatnak össze.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!