Sport

2015.07.24. 13:51

MVSC: A zöld-fehérek indulnak az NB I-es bajnokságban

Miskolc - Megméretik a megújuló keretet, a hangsúly az utánpótlás kimenetének biztosításán van a röpiseknél.

Miskolc - Megméretik a megújuló keretet, a hangsúly az utánpótlás kimenetének biztosításán van a röpiseknél.Az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI női NB I-es röplabdacsapatával kapcsolatban a múlt héten közölt cikkünkből kiderült, hogy a lapunknak nyilatkozó, saját nevelésű sportoló, a 25 éves feladó, Szabó Barbara Gödöllőre igazol. Továbbá az is, hogy a szintén miskolci illetőségű játékosok közül, a 14 esztendős, utánpótlás-válogatott szélső ütő, nyitásfogadó Kundrák Eszter és a 22 éves univerzál, Sitkey Mariann a Nyíregyháza játékosa lesz, míg a 17 éves center, Bertók Bettina a Jászberény hívására mondott igent. A 2014/15-ös évadban 16 fős volt az MVSC-nek a felnőtt és junior kerete, ennek az egynegyede intett most búcsút. Vagyis a jelen állás szerint a legutóbbi évadban a 10. helyen végzett gárda kerete nem lesz erősebb, viszont fiatalodik, lévén a távozók megüresedett helyét az utánpótlásból töltik majd fel.

A sportág viszonyairól

Bár arról már korábban beszámoltunk, hogy az Albrecht-Miskolci VSC-MVSI nevezett az NB I-es bajnokságra, a jelentős vérveszteség után megkérdeztük a klub elnökét, hogy ezek a személyes döntések mennyire változtathatják meg a vasutas szakosztály jövőjét.

– Eddig is nevelő klubként tekinthettünk magunkra, hiszen évek óta azok a tagjai az első csapatnak, akik nálunk ismerkedtek meg a sportág alapjaival. Ők játszottak, szereztek rutint az MVSC-ben, és ha úgy döntenek, hogy egy jobb ajánlat reményében klubot váltanak, akkor ennek nem tudunk az útjába állni. Az viszont érdekes, és jelzi a sportág viszonyait, hogy egy tisztességesnek mondható nevelési költségtérítést sem kapunk az eligazolásuk után – mondta Illyés Miklós, az MVSC elnöke. – Nem akarok túl mélyen foglalkozni a Magyar Röplabda Szövetség viszonyaival, de annyit azért meg kell említsek: az örökös harcok, a gyakori vezetőségváltások nem tesznek jót. Bár a röplabda, ha a látványsportok közé nem is tartozik, de a 16 kiemelt sportág között ott van, és van némi rálátásom arra, összehasonlítási alapom azzal kapcsolatban, hogy más sportágaknál arányaiban mit jelentenek a szövetségtől érkező műhelytámogatások, és mit jelent ez a röplabdában. Utóbbinál nagyjából olyan, mint a nevelési költségtérítés, éppen hogy csak van.

18-20 és 90-100

Az MVSC elnökének felvetettük, hogy az NB I-ben szereplő többi klub sem a műhelytámogatásból tartja fent magát…

– Van kivétel, de jellemzően vidéki városok csapatai tartoznak az élmezőnyhöz, akik közül többen 90–100 millió forintos büdzséből gazdálkodnak – vágott bele Illyés Miklós, majd így folytatta: – És jellemzően olyan települések röplabdaklubjai ezek, ahol alig, vagy egyáltalán nincs másik élvonalbeli csapatsportág. A tavalyi évadban az első nyolc között végzett vidéki gárdák közül a Jászberénynek, a Gödöllőnek tudtommal egyáltalán nincs helyi riválisa, de a Kaposvárnak, a Nyíregyházának és a Békéscsabának sem sok. Viszont az MVSC egy olyan város sportpalettáján található, ahol első osztályú labdarúgó-, kosárlabda-, jégkorong-, vízilabdacsapat van, és akkor még nem is beszéltem az egyéni sportágakról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!