Sport

2015.06.04. 22:14

Minden erejével az NB I-re tör

Mezőkövesden egy plusz két éves szerződést kötöttek Benczés Miklóssal.

Mezőkövesden egy plusz két éves szerződést kötöttek Benczés Miklóssal.Csütörtökön délután benépesült a kövesdi sporttelep tárgyalója, ahol Hagyacki József, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatója így kezdte mondandóját:

– Azért hívtuk össze ezt a sajtótájékoztatót, hogy bejelentsük új vezetőedzőnk, Benczés Miklós szerződtetését. Köztudott, hogy az előző idény 20. fordulóját követően Tóth Lászlót szakmai igazgatóvá lépett elő. Akkor úgy gondoltuk, hogy Lucsánszky Tamással hosszabb távra tervezhetünk, de aztán közös megegyezéssel felbontottuk a kontraktusát, így az utolsó két fordulóban már Varga Attila irányította a gárdát. Felkérése azonban lejárt, az egyesület vezetése pedig Benczés Miklóssal állapodott meg. Megbízatása június 5-től egy plusz két esztendőre szól.

Komoly és megbízható

Az ügyvezető igazgató ezt követően Benczés Miklós korábbi munkásságát méltatta.

– Új mesterünk aligha szorul bemutatásra, de annyit tudni kell róla, hogy a dolgozott a diósgyőri utánpótlásban, majd pályaedző lett, aztán vezetőedzői feladakört kapott a DVTK-nál és NB II-es bajnoki címig vezette fiait. Később három sikeres évet húzott le a Puskás Ferenc Akadémia FC-nél: előbb bajnokcsapatot épített a másodosztályban, majd benntartotta alakulatát az NB I-ben, aztán középcsapattá formálta. Benczés Miklós komoly és megbízható edző, aki meggyőződésem szerint nálunk is képes lesz az eredményes és közönségszórakoztató játék kialakítására. Azt várjuk tőle, hogy fiaival úgy végezzen az élcsoportban, hogy közben együttes erővel feleljenek meg a szurkolók igényenek. Egy szó, mint száz: bízunk a sikeres együttműködésben.

Sikerorientált

– A sajtótájékoztatókon mindig ülök, a meccseken pedig mindig állok – kezdte hozzászólását derűt keltve Benczés Miklós. – Lezártam a felcsúti időszakomat, ez már csak emlék, kizárólag előre tekintek. Nagy lehetőséget látok új klubomban, igazán szeretném, ha mind a kultúrája, mind a játéka fejlődne. Sikerorientált vagyok, remélem, hogy megvalósul az itteni célkitűzésünk és a gárda feljut az élvonalba. Van időnk arra, hogy erősítsünk, az új fiúk érkezését akkor jelentjük majd be, amikor aláírják szerződéseiket. Szakmai stábunk nagyon erős, keretünk is az lesz, és ennek biztosan meglesz az eredménye.

Lapunk kérdésére válaszolva Benczés Miklós kijelentette, hogy élvonalbeli ajánlata akkor volt, amikor helyzete még bizonytalannak látszott Felcsúton. Miután kiderült, hogy nem marasztalják – és ebben egyébként százszázalékig biztos volt – az első hívó szóra igennel felelt a mezőkövesdieknek.

Azt is megtudakoltuk a trénertől: miként kommentálja azt, hogy a DVTK-nál megfeledkeztek róla, nem hívták vissza a piros-fehérhez, mire így válaszolt:

– Erre konkrét feleletet nem adok. Sok sikert kívánok Bekő Balázsnak, aki jelentős feladatot kapott, továbbá gratulálok Vitelki Zoltánnak a beugró szerepéhez és a jövőépítő tevékenységéhez.

Színvonalemelkedés

A Mezőkövesd Zsóry FC június 18-án kezdi az alapozást, az edzésidőket és a felkészülési találkozók időpontját még pontosítják.

– Mindenhol komoly erősítéseket terveznek – szögezte le Benczés Miklós, majd hozzátette: – Az első osztály ismert változásai ugyanis kihatnak a második vonalra, rengeteg játékos szabadult fel, megnyílt a piac, az NB II színvonala egészen biztosan emelkedni fog. Ami pedig engem és az esetleges megbukásomat illeti: tudom, hogy mit vállaltam. Versenyhelyzet van, a foci pedig nem olyan üzem, amelyben meg kell nyomdi a gombot és beindul a termelés. Ebben a műfajban sokan nyomják ezt a bizonyos gombot, óriási a konkurencia, de jelentem, hogy velünk mindenkinek számolnia kell. A keretkialakítás a soron következő napok feladata, a játékosok döntő része marad, azokkal pedig tárgyalunk, akiknek lejárt a szerződése, vagy kölcsönben szerepelnek.

A szakmai stáb

  • Szakmai igazgató: Tóth László.
  • Vezetőedző: Benczés Miklós.
  • Pályaedző: Elek Norbert.
  • Elemzőedző (feladata a soron következő ellenfelek feltérképezése): Vágó Attila.
  • Erőnléti edző: Szabó Norbert.
  • Kapusedző: Ulbert Tibor.

  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!