Sport

2015.02.12. 12:08

Nemzetközit ad be a DVTK

Elkezdődött a licenc­eljárás, amely majd május végén ér véget.

Elkezdődött a licenc­eljárás, amely majd május végén ér véget.Hétfőn azzal, hogy elérhetővé vált az mlsz.info online felülete (sablonokkal együtt), a klublicenc- adminisztráció elindította a 2015/2016-os szezonra szóló klublicenc-eljárást. Az ezt követő fontos dátum március 13., péntek, ugyanis eddig be kell nyújtani a licenckérelmet, elektronikus eljárásban be kell fejezni az adatbevitelt, lényeges tudnivaló, hogy ezen határidő elmulasztása jogvesztő. Utána március 17–18-án az NB I és UEFA kérelmezőknek eredetiben le kell adniuk a szükséges dokumentumokat a klublicenc adminisztráció-irodájában, ez a két nap NB II-es licenckérelmezők esetében március 19. és 20. Március 31-e az előző, lezárt gazdasági évben keletkezett lejárt tartozások kifizetésének utolsó határideje, míg április 1. az első hiánypótlási határidő.

Kötelezően rendelkeznie kell

Április 2. és 10. között a kinevezett szakértők ellenőrzik a licenckérelmezők dokumentumait és amennyiben ezek után akadnak még beadandó dokumentumok, akkor azokat a második hiánypótlási határidőig, április 17-ig kell pótolni. Az első fokon eljáró Licencadó Bizottság első ülését – a tervek szerint – április 27. és 29. között tartja majd, s dönt a licenckérelem megadásáról, vagy éppen elutasításáról és ezzel együtt hiánypótlásra szólítja fel a licenckérelmezőt. A licenceljárásban van egy harmadik hiánypótlási határidő is, ez május 8., péntek, mely után pár nappal másodszor is összeül az első fokon eljáró licencadó- bizottság és ismét határozatot hoz. Amelyik gazdasági társaság ekkor még mindig nem rendelkezik klublicensszel, az az elutasító nyilatkozat kézhezvétele után fellebbezhet, május 22-ig. Az esetleges fellebbezések ügyében a Fellebbviteli Licencadó Bizottság május 26-án, kedden dönt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének január 27-i ülésén szóba került a licenc-téma, mégpedig az Amatőr Licenc bevezetése: „…A fentiekkel összefügg az Amatőr Licenc bevezetése, amely a következő idénytől kimondja: az NB III-ban, illetve a megyei első osztályokban minden sportegyesületnek kötelezően rendelkeznie kell az előírt megfelelő infrastruktúrával, szervezeti és gazdasági feltételekkel (pl.: tartozásmentesség), valamint utánpótlás-neveléshez szükséges szakmai licenccel (B, C) rendelkező szakemberrel. Mindezt az előző évben a szövetség elnöksége ajánlásként fogalmazta meg, ám az utánpótlás-játékosok megfelelő szakmai színvonalú felkészítése érdekében az előírás mostantól kötelező érvényre emelkedik.” – áll az MLSZ honlapján.

Megyénk klubjai közül az élvonalban szereplő DVTK UEFA licencet kér, csakúgy, mint tavaly, s amennyiben a piros-fehéreknek sikerül ismét kijutniuk a nemzetközi porondra, akkor újfent albérletben (Nyíregyháza vagy Debrecen) fogják letudni egy vagy több hazai találkozójukat. Az NB II-ben lévő Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es licencet kér, az NB III-ban lévő borsodi csapatok közül a Kazincbarcikai SC, illetve a Cigánd SE folyamodik NB II-es licencért, a Putnok FC-nél, valamint az FC Tiszaújvárosnál viszont nem kérnek licencet a másodosztály 2015/2016-os sorozatára.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!