Sport

2014.12.04. 12:36

Sikeres szezon után, a hasonló folytatásért

Tiszaújváros - Válogatottak egész sorával büszkélkedhet az idei szezon végén a TVK-Mali Triatlon Klub, melynek tagjai szeptember végén elkezdték a felkészülést a 2015-ös évadra.

Tiszaújváros - Válogatottak egész sorával büszkélkedhet az idei szezon végén a TVK-Mali Triatlon Klub, melynek tagjai szeptember végén elkezdték a felkészülést a 2015-ös évadra.

- Az országos szövetségben még tart a 2014-es eredmények összesítése, de az biztosra vehető, hogy egyesületünk – folytatva hagyományainkat – ezúttal is dobogóra állhat majd az összetett pontversenyben – tudtuk meg Lehmann Tibor klubelnöktől, egyben vezetőedzőtől. - Egyéniben négy versenyzőnk – Putnóczki Dorka, Szegedi Sára, Lehmann Bence, Lehmann Csongor – kiérdemelte a Heraklész- válogatott tagságot, annak is kiemelt kategóriáját, ami több edzőtáborozási lehetőséget jelent. Szintén Heraklész-kerettag Jakab Ilka, Zelovics Dóra és Tóth Róbert, de rajtuk kívül még többen is ott „kopogtatnak” az ajtóban. A tavaly létrehozott hosszú távú válogatott húzóembere Hankó Dávid, míg az öt versenyzőből álló „Tokió 2020”-keretben Bence fiam kapott helyet.

Szeptember végétől alapoznak

A Magyar Triatlon Szövetségben szakmai alelnökként is ténykedő Lehmann Tibor elmondta azt is, hogy a triatlonos évad befejezése után, szeptember végén elkezdték az alapozást 2015-re. Ilyenkor jellemző módon más sportágak eseményein is rendre képviseltetik magukat, így a Kaposvár-Pécs közötti Rókaűzők-váltófutó versenyen, a Miskolci Barátság Maratonon , további több kisebb futó versenyen, a 20.Testvérvárosok-kupa nemzetközi úszóversenyen is sikerrel vettek részt. A kerékpárosok cyclo-cross szakágában is szerencsét próbáltak a tiszaújvárosiak, akik közül Orosz Gergő az U17-es korosztályban az összetett második helyén tanyázik. Neki komoly dobogós esélyei vannak a januári országos bajnokságon is.

Edzőtáborok decembertől áprilisig

- Decemberben úszóedzőtáborok várnak sportolóinkra, melyeknek Szolnok ad majd otthon – folytatta Lehmann Tibor. – E hónap 19-20-án rendezik meg Debrecenben az úszók medencés hosszú-távú országos bajnokságát, ahol korábban már több érmesünk is volt a 3 és 5 km-es távokon. A mieink most is ott lesznek a rajtkövön. Szokásos saját rendezvényeink közül az előttünk álló hétvégén, a Sportcentrumban, úszásból és futásból álló felmérő versenyt rendezünk. Szintén ezen a hétvégén tartjuk meg edzőképzésünk első felvonását, melynek fő témája a mozgás-elemzés, mozgás-tanulás, mozgás-javítás. Karácsonyi nyílt úszóversenyünk idén december 20-án kínál játékos, csoki-halászós lehetőséget az igazolt és nem igazolt - nem csak triatlonos - sportolók számára. A január 3-án megtartandó évértékelésünk utáni folytatásban alkalmazkodunk a központi programokhoz. A Tokió 2020-as válogatott tagjai, így Bence is, februárban, magaslati edzőtáborozáson vesz részt Bulgáriában. Hankó Dávid szintén februárban megy magaslati tréningezésre, melynek helyszíne még nem dőlt el. Márciusban a TVK-Mali sportolóinak népes csoportja Horvátországban készül tovább, míg a szezon-kezdet előtti utolsó simításokat áprilisban, Bükkszentkereszten végezzük el.

ÉM-SZIS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!