Sport

2014.12.11. 09:42

Heroikus küzdelmet vívtak

Százharminc percig tartott a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzése.

Százharminc percig tartott a férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzése.A sárga-kékek ellenfele a kiváló somogyi alakulat volt. A régi idők hangulatát idézte a találkozó, hiszen majdnem telt ház fogadta a csapatokat a felújított csarnokban. Az elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, de aztán a Kazincbarcika jutott lélegzetvételnyi előnyhöz (12-9). A somogyiak viszont nem engedték, hogy tovább növeljék előnyüket a barcikaiak és egyenlítettek. A hajrában hiába kért kétszer is időt a vendégek trénere, a remek formában játszó Szabó D. vezetésével megnyerte az első játszmát a Vegyész.

A másodikat is

A folytatásban továbbra is jól és eredményesen röplabdáztak a házigazdák. Szabó D. mellé Kovács Z. és Antal is felzárkózott. Négypontos hazai előnynél kért először időt Demeter György. Felzárkózott, majd egyenlített a dunántúli csapat (19-19). A hajrában fokozódtak az izgalmak, hol az egyik, hol a másik csapatnak volt játszmalabdája. A végén a barcikaiak kihasználták a vendégek bizonytalankodásait, és 2:0-ás vezetésre tettek szert.

Átmentette jó formáját a harmadik szakaszra is a Vegyész. A vendégtréner felrázta csapatát, amely egyenlített (15-15). A hajrában izgalmas forgatókönyv szerint alakult a mérkőzés, hiszen először a somogyiaknak volt szettlabdájuk, később a sárga-kékek háromszor is meccslabdához jutottak. A hazaiak rossz nyitásai után azonban a kaposváriak fölénybe kerültek és ha nehezen is, de hozták a harmadik játszmát.

A negyedik szettnek csak ez elején tartotta a lépést ellenfelével a hazai együttes. A folytatásban már nem volt esélye arra, hogy megnyerje a játszmát. A kaposvári kapitány, Bagics vezetésével folyamatosan növelte előnyét a vendégcsapat és hiába kért időt a hazai tréner, már ez sem segített.

A döntő játszmában az első pontot a hazaiak szerezték, a vendégek zsinórban hat pontot gyűjtöttek, így eldőlt a mérkőzés. A barcikai ászok elfáradtak és lélekben is feladták a meccset. A szettet így simán hozta a somogyi alakulat.

A visszavágót a jövő kedden rendezik Kaposvárott.

Vegyész RC-Kazincbarcika – Fino Kaposvár SE 2:3 (20, 34, -29, -19, -5)

Vegyész RC-Kazincbarcika – Fino Kaposvár SE 2:3 (20, 34, -29, -19, -5)Kazincbarcika, 300 néző. V.: Csizmarik, Suba.

Vegyész RC-Kazincbarcika: Szabó D., Szabó M., Toronyai, Bokor, Kovács Z., Antal. Csere: Szántai (liberó), Csizmadia, Dudás T., Blázsovics, Gulyás. Vezetőedző: Dudás András.

Fino Kaposvár SE: Szabó A., Bozóki, Juhász, Magyar, Bagics, Németh. Csere: Deák (liberó), Rása. Vezetőedző: Demeter György.

Dudás András: – Egy jó csapat ellen remek meccset játszottunk. A végén az ellenfél jobban koncentrált és győzött. Köszönjük a szurkolók biztatását.

Demeter György: – Ragyogó találkozón, nemes ellenfelet győztünk le.

ÉM-BZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!