Sport

2014.12.13. 14:25

Aluinvent-DVTK: Snytsina útilaput kap (?)

A húzóembernek szerződtetett, halványan teljesítő fehérorosz válogatott sorsa függőben van.

A húzóembernek szerződtetett, halványan teljesítő fehérorosz válogatott sorsa függőben van.A női kosárlabda NB I 8. fordulójában vasárnap 18.00-kor Uniqa Euroleasing Sopron – Aluinvent-DVTK meccset rendeznek Sopronban. A mostani évadban még veretlen a soproni együttes, és nemcsak bajnokijait nyerte meg és áll százszázalékos teljesítménnyel az NB I-es tabella élén (hétből hét), hanem a nemzetközi porondon, az Európa Kupában sem kapott még ki (ötből öt), így itt a januári egyenes kiesés folytatására készülhet. Hasonlót a Diósgyőrről nem lehet elmondani, az eddig lejátszott 12 tétmeccséből hatot nyertek meg és hatot elvesztettek, ráadásul ezen a héten biztossá vált, hogy búcsúra kényszerülnek a nemzetközi porondtól, és nem érhetik el a szezon előtt kitűzött célt, a nyolc közé kerülést az EK-ban.

A meccs nagy részében

– A szerdai, Franciaországban lejátszott meccs nagy részében szoros volt az eredmény, amikor 10 fölé mentek, akkor is, és a végén is, amikor két pontra megközelítettük őket – emlékezett vissza a szerdai, a Flammes Carolo Basket elleni, 70–65-re elvesztett Európa Kupa-meccsre Miguel del Jesús López Alonso, a diósgyőri csapat szakvezetője, majd így folytatta: – A két csapat két héttel ezelőtti mérkőzéséhez képest ezúttal jóval nyíltabb volt a küzdelem. A meccset követő sajtótájékoztatón a hazaiak arról is beszéltek, hogy a lányok milyen elánnal küzdöttek, harcoltak ilyen szűkös kerettel is, úgyhogy emiatt is büszke vagyok a teljesítményükre.

A közelmúlt mellett a közeljövő is szóba került, a vasárnapi Sopron elleni bajnokival kapcsolatban így fogalmazott a DVTK spanyol vezetőedzője:

– Ebben a szezonban még veretlen a Sopron, ők játszanak otthon, a hétközi Európa Kupa-meccseket is odahaza vívták, kényelmesebb helyzetben vannak, mint mi, akiknek heti két idegenbeli meccset kell játszanunk. A keretük erősebb, de készülünk ellenük, a rendelkezésünkre álló időt igyekszünk kihasználni, és arra fogunk koncentrálni, hogy saját játékunkat tudjuk játszani.

A sérültekről szólva azt mondta Miguel del Jesús López Alonso, hogy Ciappina a jövő héten szerdán, a belgiumi Európa Kupa-meccsen talán már játszhat, Dubeivel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy január elején térhet vissza. Ezen kívül az is elhangzott, hogy rajtuk kívül többen is kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódnak, utóbbira példa Horváth B., akinek a csuklóját műteni kellene, és ami csak pihenéssel vagy kezeléssel hozható játékra alkalmassá.

Az elérhetetlen célról

Az Aluinvent-DVTK szakvezetőjének azt is felvetettük, hogy annak tükrében, hogy az egyik célt már biztosan nem fogja elérni a csapat – hiszen az Európa Kupában nem juthat a 8 közé, – milyennek tartja a nyári erősítéseket, mert nagyon úgy tűnik, hogy az ötből csak kettőre, Szécsire és Coulibalyra lehet azt mondani, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis Ciappináról sérülése miatt még nem sok minden derült ki, a további két játékos pedig még nem villantott.

– Azok a célok, amelyek a bajnokság elején kitűzésre kerültek, nem kifejezetten erre a keretre vonatkoztak, történtek már változások. Két játékos kapcsán teszünk bizonyos lépéseket, amelyek később lehetnek publikusak, a többiekkel pedig olyan intenzitással dolgozunk, hogy a másik két versenysorozatban kitűzött cél elérhető lehessen – válaszolta a spanyol edző, aki arra a kérdésre, hogy nem tervezik-e, hogy megválnak Snytsinától, aki már a teljes bizalmát sem élvezi, hiszen a legutóbbi meccsen már kezdő sem volt, így felelt: – Még mielőtt konkrétumok lennének, nem szívesen beszélnék semmiről, ami a keret összetételével, annak esetleges változásával kapcsolatos.

Ezek után azt a kérdést tettük fel a fehérorosz válogatottról, hogy szüksége van-e Miguel del Jesús López Alonsónak olyan mentalitású játékosra, mint amit eddig Snytsina a pályán mutatott.

– Általánosságban mondva olyan játékos, aki nem tesz meg mindent, bármelyik csapatnál is játsszon, legyen ő bárki is, fölösleges. Lehet, hogy a szóban forgó játékos esetében vannak, amiről nem tudunk, azért nem teljesít úgy, ahogy elvárnánk tőle, de dolgozunk a probléma megoldásán – jelentette ki a diósgyőri tréner, akitől végül azt kérdeztük, hogy a Sopron elleni meccsen hány játékossal kalkulál a rotációban, amire ő ezt válaszolta: – Aki vasárnap rendelkezésre áll majd, azok mindegyikére számítok.

ÉM-BCS


Játékosok meccsvárója

Czank Tímea: „A Sopron jó csapat, az Európa Kupában még nem kaptak ki, és a bajnokságban sem. Erős kerettel rendelkeznek, nagyon együtt van a társaság. Mi próbáljuk azokat a pontjaikat kijátszani, amiben kicsit gyengébbek. Küzdeni fogunk, szeretnénk megfelelően helytállni.”


Bálint Réka: „Biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A Sopronnak erős a kerete, és az sokat elárul róluk, hogy két honosított játékosukkal együtt tulajdonképpen hat légiósuk van, ami miatt a magyar játékosaik kevés szerepet kapnak. Mi nem vagyunk friss állapotban, megint utaznunk kell, de megpróbáljuk a legjobbat kihozni a meccsből.”


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!