Sport

2014.10.12. 23:45

MVSC: Akkor, ha azonos szintet...

Miskolc - Vasárnap délután a Fatum-Nyírsulit fogadták a miskolciak a női röplabda NB I-ben.

Miskolc - Vasárnap délután a Fatum-Nyírsulit fogadták a miskolciak a női röplabda NB I-ben.Szabó B. szerezte az első pontot a meccsen, aztán szervák során bontotta meg a vendégeket (6-1), olyannyira, hogy a nyírségiek edzője időt is kért. Sitkey és Szajkó mutatott be remek blokkot, Ribeiroval szemben, természetesen járt a taps érte. A Vasút volt nyugodtabb, pontosabb, míg a Nyírsulinak továbbra is gondot okoztak a fogadások (11-4) - jött is az újabb megbeszélés. Ez hatott, s 11-7-nél Toma Sándor látta okát a közbeavatkozásnak. Bejött Kundrák és Szilvási is a Vasútnál, de egalizált a vendégegyüttes (11-11). Összeállt a Fatum, Roma ,,ász" nyitása pedig már 12-16-t jelentett. Felvette a kesztyűt az MVSC, a hármas sánc például kifejezetten szép volt (15-17). Nagy harc bontakozott ki minden pontért, becsúsztak rontások is, ami még inkább számított (19-21). 19-22-nél még a miskolci szakvezető próbálta megtörni a Nyíregyházát egy időkéréssel, de a hátrány soknak bizonyult.

Hangos volt a csarnok

A második játszmát a látogatók indították jobban (0-3), az MVSC trénere erre azonnal tanácsadásra hívta csapatát. Szajkó nagyon megnézte magának, hol az üres hely a másik térfélen (3-5), Kovács E. pedig az égieket kárhoztatta, amikor keresztütése széles lett. 6-6-nál egál lett az állás, hallatlanul lelkes volt az MVSC, amely ebben a szakaszban irányította a csatát (8-6, 12-7). Nem volt csoda, hogy Kőhalmi Richárd hangjától volt hangos a csarnok, miközben Toma Sándor bólintott elismerően Kovács E. bombája után (15-10). Ribeiro megtalálta a rettentően fiatal Kundrákot, amikor nyitott, a harmadik labdát már hárítani tudta az MVSC tehetsége. Az edzők is taktikáztak, ,,szüneteztek", 20-17-nél kezdődött meg a hajrá. Makacsul tartotta magát a hazai alakulat (23-22, 25-25), amely heroikus küzdelemben, egy rossz fogadás után egyenlített.

Maratoni labdamenet

A harmadik felvonásban sem tartalékoltak erejükkel a felek, a pontok eközben váltakozva estek, ugyanígy jöttek a kihagyások, a rosszabb megoldások is (5-5, 8-8). Ekkor Erdős nyitásai képeztek jó alapot a Fatum számára (8-13), hogy ne menjen el a hajó, Toma Sándor mutatta a ,,T" betűt kezeivel. Egy aprócska lépéssel ellenfele előtt járt a szabolcsi gárda (12-17), ám még nem dőlt el semmi, mert az MVSC mutatott már be nagy feltámadásokat, és pontban nem is volt messze ellenfelétől (16-20). Maratoni labdamenetet is láthattak a szurkolók, és azt, hogy a hazai sáncról kimegy a labda a pályán kívülre, ami lezárta ezt a játszmát.

A negyedik szett 5-5-tel kezdődött, mindent megtett azért az Albrecht, hogy ki tudja kényszeríteni az ötödik játékot (9-10). Némi meg nem értés miatt a Fatum csikart ki kisebb fórt (10-14), ekkor kevésbé tudott kidolgozott támadásokat indítani az MVSC (11-16). A technikai szünet után két pontot gyűjtöttek a zöld-fehérek, maradtak meccsben, sőt, 15-17-nél Kőhalmi Richárd kért időt. Hibák jöttek a miskolciaknál (15-21), és innen már nem volt visszaút.

ÉM-MI

Jegyzőkönyv

Albrecht-MVSC-MVSI - Fatum-Nyírsuli

1:3 (-21, 26, -19, -19)

Miskolc, 100 néző. V.: Vári, Halász.


Albrecht-MVSC-MVSI: Kocsis, Szabó B., Bertók, Szajkó, Kovács E., Sitkey. Csere: Nagy Zs. (liberó), Jobbágy (liberó), Kundrák, Szilvási, Kiss E., Szabó H., Demkó, Kiss D. Edző: Toma Sándor.

Fatum-Nyírsuli: Erdős, Ribeiro, Roma, Sikos, Andrejkovics, Vén. Csere: Botos (liberó), Aguilera, Sitku, Hengsperger, Berényi. Edző: Kőhalmi Richárd.


Toma Sándor: – Örülök annak, hogy jó meccset játszottunk. A Nyíregyháza cseresora hosszabb, illetve egy-két poszton foghíjasak voltunk ma. Ahhoz, hogy nyerni tudjunk, a teljes csapatnak azonos szintet kell hozni. Ennek ellenére elégedett vagyok a mostani teljesítménnyel.

Kőhalmi Richárd: – A lányok komoly mezőnymunkával és helyenként jó játékkal érték el ezt a győzelmet.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!