Sport

2014.09.20. 13:30

Sokat tanultak a Ligakupa meccsből a kövesdiek

A labdarúgó NB II 6. fordulójában hazai pályán fogadja Mezőkövesd a Szigetszentmiklós együttesét szombaton este.

A labdarúgó NB II 6. fordulójában hazai pályán fogadja Mezőkövesd a Szigetszentmiklós együttesét szombaton este.

Mezőkövesd Zsóry FC – Szigetszentmiklósi TK-Erima (szombat, 18.00)

Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője: – Szám szerint sok volt az MTK Budapest csapatától a hét közben itthon bekapott öt Ligakupa-gólunk, bár nekünk legalább annyi helyzetünk volt, mint a fővárosiaknak, ebből a mérkőzésből azonban sokat tanultunk. Viszont a Ligakupa is más, meg a bajnokság is: szombaton este komoly középcsapat, vagy még ennél is jobb alakulat látogat hozzánk. Vendégünk eddig jól szerepel: az SZTK inkább átlag feletti fizikai adottságával éri el eredményeit, ezeket felhasználva szerzi pontjaikat. Pontrúgásaikra különösen figyelnünk kell, de megjegyzem, hogy nekünk nem fejpárbajokat kell nyernünk, hanem mérkőzést. Ha szervezetten futballozunk, ha fölényben leszünk, gyorsan és pontosan játszunk, akkor begyűjtjük a hőn áhított 3 pontot. Nyerni akarunk és bátran kijelentem, hogy nyerni is fogunk.

A matyóvárosiak kerettagjai közül Balajti a héten betegséggel bajlódott, szereplése kérdéses, Nánási pedig sérülése miatt nem áll rendelkezésére.

A Mezőkövesd Zsóry FC tervezett csapata: Kunsági – Szeles, Balogh, Izing, Búrány (Engel) – Hegedűs D., Takács P. (Tajthy), Kulcsár K., Menougong – Pantovic, Molnár G.

Az edző tippje: 3-1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!