Sport

2014.09.03. 13:45

MKC: Ezúttal nem a kiesés ellen akarnak küzdeni

Mezőkövesd - A társadalmi elnök szerint a vezetőedző adja a biztos szakmai hátteret.

Mezőkövesd - A társadalmi elnök szerint a vezetőedző adja a biztos szakmai hátteret.A klubvezetés részéről Holdoner István társadalmi elnök nyilatkozott az Észak-Magyarországnak, aki elöljáróban elmondta: azért ő teszi ezt, mert az MKC-nál változások zajlanak, illetve lesznek, így átvette ezt a szerepet Mikulás Gábor klubelnöktől.

– A jelenlegi elnökség nemrég úgy döntött, hogy magasabb célt tűz ki a csapat elé, mint a kiesés elkerülése, mégpedig azt, hogy próbáljunk meg előrébb lépni – mondta a sportvezető, aki hosszú ideje segíti a mezőkövesdi kézilabdát. – Azért is gondoltuk ezt, mert van egy kiváló szakemberünk, Skaliczki László, aki a kispadon biztosítja az ehhez szükséges szakmai hátteret. Ennek az elképzelésnek a mentén próbáltunk meg igazolni, szerintünk még sosem volt ilyen erős a Mezőkövesdi KC, mint most. Vagyis bizakodunk…

A társadalmi elnöknek itt közbevetettük, hogy sok külföldi is érkezett az MKC-hez…

– Ez nem hiszem, hogy önmagában baj lenne… – jelentette ki Holdoner István. – A baj, az elgondolkodtató az, hogy magyar kézilabdázók annak a bérnek a másfél-kétszeresét kérik, mint amit egy külföldi… Mi is azt szeretnénk, ha minél több jó helyi játékosunk lenne, ehhez nagy segítség a TAO, amiben szép összeget tudtunk elnyerni.

A társadalmi elnök megköszönte a mezőkövesdi önkormányzat támogatását, azt, hogy a korábbiaknál picivel nagyobb összeggel segíti a klubot, illetve az összes támogató munkáját, valamint a szurkolóknak azt, hogy nagy számban a csapat mellett állnak.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!