Sport

2014.09.15. 15:13

Aluinvent-DVTK: Bemutatkoztak egymásnak

Lejátszotta az évad első felkészülési meccsét az NB I-es diósgyőri női kosárlabdacsapat.

Lejátszotta az évad első felkészülési meccsét az NB I-es diósgyőri női kosárlabdacsapat.A piros-fehérek ellenfele szombaton este, a miskolci városi sportcsarnokban a szlovák első osztályban szereplő két kassai gárda közül a gyengébbik, a Cassovia Kosice volt (az euroligás Good Angels Kosice ellen most pénteken, 17 órától Iglón, egy nyolccsapatos nemzetközi torna keretében játszanak a diósgyőriek). A felkészülési meccset – ahhoz képest, hogy tét nélküli volt – meglepően szép számú közönség előtt játszották a csapatok. A drukkerek többsége elsősorban az új játékosokra volt kíváncsi, hiszen most láthatták először játék közben az amerikai tanulmányai után ismét Magyarországon játszó, 4-es poszton bevethető Szécsi Orsolyát, az amerikai irányítót, Italee Lucast, a belga bedobót, Romina Ciappinát, és a francia-mali kettős állampolgárságú centert, Naignouma Coulibalyt. Az újak közül a kezdőcsapatnak csupán Szécsi volt tagja, de a második negyedben a légiósok is pályára léptek, vagyis bemutatkoztak, de nemcsak ők, hanem a közönség is nekik. Az ultrák az elejétől a végéig ,,nyomták” a szurkolást, az összecsapás után még a ,,Hé fiúk” is elhangzott, ami után jöhetett a pacsizás: minden játékos körbement, de nemcsak ők, hanem az edzői stáb tagjai is. Mosolygós arcokkal volt teli a csarnok háromnegyed nyolc körül, miután az előbb említett események lezajlottak, ami nem is csoda. A piros-fehérek fölényesen nyertek, húsz perc játék után közel 50 ponttal vezettek (62-14), a 35. percben túllépték a 100 dobott pontot Dubei triplájával, miközben mindenki játéklehetőséget kapott. Nemcsak a triplatudományát felvillantó Ciappina, a remek asszisztjaival kitűnő Lucas, a most pontszegény teljesítményt nyújtó Coulibaly és a jól lepattanózó Szécsi, hanem a ,,régiek” is odatették magukat, Horváth B., Dubei, Czank, Bálint, Szabó P., és a fiatalok is, Arad, Papp és az orrtörése miatt maszkban játszott Sikora.

Előbukkannak

– Ez volt az első hazai ­meccs­ a szezonban, és mivel ez egy felkészülési mérkőzés volt, amelyeknek az a szerepük, hogy ezeken lehet felmérni, hogy éppen milyen fázisban tart a csapat, így egy ilyen találkozó a legjobb edzéseknek minősül a heti munkában – mondta Miguel del Jesús Lopez Alonsó, az Aluinvent-DVTK csapatának vezetőedzője. – Hiszen itt előbukkannak azok a részletek, amelyeket aztán javítani kell; itt lehet a részfeladatok elvégzését meglátni, felismerni.

Arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett az új játékosokkal, Lopez edző a következőket mondta:

– Úgy gondolom, hogy ezek a játékosok alkalmasak lesznek arra, hogy tudásukat a közösség szolgálatába állítva csapatként, jó csapatként működjön a DVTK. Mivel a külföldiek csak pár napja vannak velünk, ketten is ezen a héten érkeztek, és Lucas is csak szeptember 1-től edz itt, így sok közös gyakorlás még nem volt, de ettől függetlenül úgy látom, hogy be fognak tudni illeszkedni. Biztos vagyok benne, hogy ezt nagy mértékben segíti az a fogadtatás, az a feléjük irányuló szeretet, amelyben a szurkolókkal való első találkozásuk során részesültek. Egy felkészülési meccsen ilyen atmoszférával még nem találkoztak, úgyhogy ez az este egy különleges élmény volt a számukra.

Miguel del Jesús Lopez Alonsótól azt is megkérdeztük, hogy ez a teljes keret, vagy érkezik-e még valaki, és ha igen, akkor mikor.

– Még egy játékost szeretnénk szerződtetni – hangzott a válasz. – De az ezzel kapcsolatos tárgyalások még folynak, közel járunk hozzá, hogy megnevezhessük azt a 4-es és 5-ös poszton játszó kosarast, akivel teljes lehet a keretünk, de ettől többet erről a témáról jelenleg nem tudok mondani.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv:

Aluinvent-DVTK – Cassovia Kosice (szlovák) 113-42

(31-7, 31-7, 19-13, 32-15)

Miskolc, 400 néző. V.: Földházi, Hegedűs, Domán.

Aluinvent-DVTK: Czank (10/3), Horváth B. (11/9), Bálint (18/6), Szabó P. (11), Szécsi (15). Csere: Lucas (14/3), Dubei (15/3), Ciappina (15/15), Coulibaly (4), Sikora (-), Arad (-), Papp (-). Vezetőedző: Miguel del Jesús Lopez Alonsó.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!