Sport

2014.05.26. 11:00

Magyar Kupa-döntő: Újpest vs. DVTK - Edzői nyilatkozatok

Az Újpest részéről Nebojsa Vingjevic, diósgyőri részről pedig Bene Ferenc értékelte a tizenegyesekkel végződött Magyar Kupa finálét.

Az Újpest részéről Nebojsa Vingjevic, diósgyőri részről pedig Bene Ferenc értékelte a tizenegyesekkel végződött Magyar Kupa finálét.Nebojsa Vingjevic, az Újpest FC vezetőedzője: „Nagyon szép mérkőzés volt, de sok az én szívemnek, és sok más szurkoló szívének is. Megérdemeltük a győzelmet, ámbár mindkét csapat megérdemelte volna, azonban vesztesnek is lennie kell. A Diósgyőr jól játszott, mi korán vezetést szereztünk, utána pedig kontra támadásokra álltunk vissza. Volt esélyünk megduplázni az előnyt, de a DVTK-nak is voltak veszély helyzetei.

Miután az utolsó percben egyenlített ellenfelünk megnőtt az önbizalmuk, viszont a hosszabbítás második félére mindkét csapat energiája elfogyott. A 11-es rúgások egy nagy lutri, ebben most mi voltunk a szerencsésebbek.”

A kupadöntő után szerettük volna megszólaltatni Sivic Tomislavot, a DVTK vezetőedzőjét, de ő az érvényben lévő eltiltása miatt nem nyilatkozhatott, ezért Bene Ferenc edző foglalta össze a Magyar Kupa döntőn látottakat. „Sivic Tomislavot nem lehet pótolni, két nap alatt azonban a szakmai stábbal igyekeztünk jó döntéseket hozni. Ezen az estén mindent megtett a csapat, még emberhátrányban is a győzelemre törekedtünk. Megérdemelte volna ez a közönség, és a csapat is, hiszen hosszú menetelés után jutott el a siker kapujába. Sajnálom a fiúkat, de gratulálni kell az Újpestnek, mert ők is mindent megtettek a győzelemért. Vérbeli kupadöntő volt, hamar vezetést szerzett az ellenfél, de az egyenlítésünk nem volt érdemtelen. A végén az idegek harcában maradtunk alul, amiért senkit nem lehet elmarasztalni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!