Sport

2014.05.07. 14:57

Európa Liga induló a DVTK, ha bejut a kupadöntőbe

Miskolc - Szerdán 18 órától játssza a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját a Diósgyőri stadionban a DVTK és a DVSC-TEVA együttese. A mérkőzésről élőben tudósítunk.

Miskolc - Szerdán 18 órától játssza a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját a Diósgyőri stadionban a DVTK és a DVSC-TEVA együttese. A mérkőzésről élőben tudósítunk. Amint az ismert, a miskolciak kétgólos hátrányból kezdik a csatát, miután három hete a Hajdúságban 4-2-re kikaptak. Kedden este az Újpest kvalifikálta magát a május 25-én esedékes fináléra, miután a visszavágón, hazai pályán 3-0-ra verte az MTK (összesítéseben ugyanennyi lett a fővárosi lila-fehéreknek, mert az első felvonáson, a Hungária körúton nem született találat). Amint az ismert, a Magyar Kupa győztese jogot nyer arra, hogy az Európa Liga 2014/2015-ös sorozat selejtezőjének második fordulójában bekapcsolódjon a küzdelmekbe. S hogy miért érdemes erről beszélni? Mint az ismert, az újpestieknél nemrégiben új gazdasági társaság vette át a futballcsapat üzemeltetését, csakhogy emiatt az Európai Szövetség három esztendőre kizárta a negyedik kerületieket a nemzetközi szereplésből. Korábban azt nyilatkozták az Újpest képviselői, hogy az ügy miatt méltányossági kérelmet adnak be az európai szervezethez – úgy tudjuk, ezt éppen ma, szerdán meg is tették – ám a szabályok egyértelműen fogalmaznak, és így gyakorlatilag nincs esély arra, hogy ezen kérést akceptálja az UEFA. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben a Diósgyőr ma este túljut a Debrecenen, akkor Európa Liga indulóvá válik: hiszen vagy megnyeri az MK-t és azért, vagy az előbb sorolt ok miatt.


[poll id="651"]


Az MLSZ a honlapján az alábbiakat tette közzé: ,,A Magyar Labdarúgó Szövetség a 2014/2015 évi Európa Ligában való indulási joggal kapcsolatban álláspontja megerősítésére vagy korrigálására kérte az UEFA-t. Az európai szövetség megerősítette az MLSZ álláspontját, mely szerint amennyiben olyan klub nyeri meg a nemzeti kupaküzdelmet (Magyar Kupát), amely nem kaphat indulási jogot az EL-ben, akkor helyette a kupasorozat második helyezettje vehet részt az Európa Liga küzdelmeiben.

Amennyiben a kupa ezüstérmese bajnoki helyezésével már kvalifikálta magát a BL-re vagy az EL-re, vagy valamely okból nem kaphat nemzetközi indulási jogot, úgy a bajnokság legjobb, eredetileg nem Európa Ligát érő helyezettje vehet részt a sorozatban."

Igaz, a DVTK-t működtető gazdasági társaság az első fokon eljáró Licencadó testület első ülése után nem kapta meg az UEFA/NB I-es licencet, de minden esély meg van arra, hogy ez az akadály napokon belül elháruljon. Hetekkel ezelőtt Szabó Tamás, a DFC Kft. ügyvezetője azt nyilatkozta, hogy ha a csapat kivívja az európai kupaporondon való szereplést, akkor minden jel szerint az új debreceni Nagyerdei Stadionban játssza majd meccsét vagy meccseiket.

A DVTK (akkor még DFC) megutóbb 1998-ban játszott nemzetközi tétmeccset, az Intertotó Kupában: előbb egy máltai, majd egy török együttes ellen.

ÉM-MI


Kapcsolódó cikkek:

Budapest, 2014. május 6., kedd (MTI) - A gól nélküli döntetlennel zárult első mérkőzés után az Újpest az elődöntő keddi visszavágóján 3-0-ra nyert a vendég MTK ellen, így bejutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába.

Kétgólos hátrányból várja a Diósgyőr a Debrecen elleni kupavisszavágót. A DVTK - DVSC-TEVA meccsről élőben közvetítünk szerdán 18 órától.

Minden idők legrosszabb szögletrúgásának titulálják Gohér Gergő második félidőben elvégzett sarokrúgását. A labda a kamera látószögét is elhagyta, úgy hullott vissza a játéktérre.

Elek Ákos egyéni akciója után maradt még nem remény a visszavágóra.

Debrecen - A DVSC-TEVA vs. DVTK (4-2) Magyar Kupa mérkőzés után a két vezetőedző, Szivics Tomiszláv és Kondás Elemér értékelték a látottakat

Debrecen - A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a DVSC-TEVA gárdája a DVTK csapatát fogadta kedden 18 órától. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon.

A keddi DVSC – DVTK kupaelődöntő a Diósgyőr 243. Magyar Kupa mérkőzése.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!