Sport

2014.05.22. 22:38

DVTK: Bene Ferenc segíti a munkát

Miskolc - Bene Ferenc ideiglenesen visszatér az első csapathoz, miután Sivic Tomislavot az MLSZ fél évre eltiltotta mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől a Haladás elleni bajnokit követően tett nyilatkozatáért.

Miskolc - Bene Ferenc ideiglenesen visszatér az első csapathoz, miután Sivic Tomislavot az MLSZ fél évre eltiltotta mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől a Haladás elleni bajnokit követően tett nyilatkozatáért.A döntés ellen vezetőedzőnk fellebbezett, a fellebbezésnek azonban nincs halasztó hatálya. A másodfokú döntés megszületéséig és amennyiben az adminisztrációs akadályok is elhárulnak, a DVTK utánpótlás igazgatója, Bene Ferenc vezényli majd az edzéseket és ő ülhet le a kispadra a Magyar Kupa döntőjén is.

- Adódott egy szerencsétlen élethelyzet és megkértek, hogy segítsem a szakmai stáb munkáját - mondta el a DVTK hivatalos honlapján Bene Ferenc. - Hosszú időn keresztül dolgoztam a stábbal, így számomra természetes, hogyha hívnak, akkor jövök. Munkakörömtől függetlenül eddig is mindent megtettem a DVTK sikeréért, ezután is így lesz.


Budapest, 2014. május 22., csütörtök (MTI) - Fél évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől Szivics Tomiszlávot, a Diósgyőr vezetőedzőjét a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!