Sport

2014.03.30. 17:25

Dudás Gyula három vb-ezüstje!

Három ezüsttel gyarapította egyébként is kivételes éremkollekcióját az örökifjú Dudás Gyula, az Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) gyaloglója a március 25-30. között Budapesten megrendezett veterán atlétikai világbajnokságon.

Három ezüsttel gyarapította egyébként is kivételes éremkollekcióját az örökifjú Dudás Gyula, az Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) gyaloglója a március 25-30. között Budapesten megrendezett veterán atlétikai világbajnokságon.A 6. Veterán Fedett-pályás Világbajnokságon, rendhagyó módon - a dobó, illetve az utcai futó- és gyaloglószámok révén - a szabadban is vetélkedtek a sportolók. A 35 évtől 95 év feletti atlétákat 13 kategóriába sorolták a szervezők. A magyar fővárosban versengő mamutmezőnyben 320 hazai sportoló próbált szerencsét. A sok szép sikert elérő versenyzők egyike volt az MVSI színeiben versenyző Dudás Gyula is, akivel szombati, második célba érkezése után váltottunk szót.

- Nagyon sokszor versenyeztem már a Syma-csarnokban, ahol nagyon sok fedettpályás bajnoki aranyérmet nyertem – mondta a 47 esztendős, többszörös olimpikon. – Így ismerős környezetben, csodálatos hangulatú viadalon állhattam oda a 3 km-es gyaloglás rajtjához. Jól éreztem magam, jó formában voltam, de sajnos a spanyol Prieto olyan erős tempót diktált, hogy nem tudtam vele menni és később az üldözés is hiába valónak bizonyult. Persze az ezüstérem miatt sem szomorkodtam! A sors „fintora”, hogy a 10 kilométeres, kellemes időjárással kísért, városligeti utcai versenyben is ugyan az volt a koreográfia. Szintén a spanyol fiúval meccseltem, akivel másodszor sem bírtam, de francia riválisomat magam mögött tartva begyűjtöttem a második vb-ezüstérmemet. Ráadásul társaimmal csapatban is felállhattunk a dobogó második fokára, azaz tripláztam a hazai világversenyen. Az öröm pillanataiban szeretnék köszönetet mondani a támogatásért edzőmnek, Szűcs Józsefnek, aki ezúttal is a helyszínen segített nekem, valamint egyesületemnek, az MVSI-nek. Legközelebb április 13-án, a békéscsabai 20 km-es felnőtt országos bajnokságon igyekszem tovább öregbíteni Miskolc és a klub hírnevét!


Eredmények

Férfi gyaloglás, Syma-csarnok, 3 km (45-50 éves kcs.): 1. Prieto Miguel Angel (spanyol) 12:30,74 perc, 2. Dudás Gyula (magyar, MVSI) 13:03,27, 3. Philippe Bonneau (francia) 13:10,17.

Férfi gyaloglás, 10 km (utcai), egyéni (45-50 éves kcs.): 1. Prieto Miguel Angel (spanyol) 45:08 perc, 2. Dudás Gyula (magyar, MVSI) 46:34, 3. Philippe Bonneau (francia) 47:19.

Csapat: 1. Franciaország, 2:32:30 óra, 2. Magyarország (Dudás Gyula, Csaba István, Magyar Ferenc) 2:35:48, 3. Spanyolország, 2:37:31.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!