Sport

2014.02.27. 10:42

Ligakupa: Kétgólos előnyben a kövesdiek

Mezőkövesd - Nagy várakozás előzte meg a Mezőkövesden szerdán este rendezett Ligakupa meccset.

Mezőkövesd - Nagy várakozás előzte meg a Mezőkövesden szerdán este rendezett Ligakupa meccset.A két együttes – amióta a mezőkövesdiek az NB I-ben szerepelnek – a matyóvárosban, tétmérkőzésen még nem csapott össze. Ennek megfelelően felfokozott várakozás előzte meg a Ligakupa nyolcaddöntőjének első felvonását, amelyet kimondva, kimondatlanul, mindkét alakulat a hétvégi élvonalbeli rajt főpróbájának tekintett. Némi meglepetést jelentett, hogy rengeteg rendőr és piros mellényes rendező fogadta a csapatokat, valamint a szurkolókat. Ennek okát Hagyacki József, a kövesdiek ügyvezető igazgatója így kommentálta: ,,Mivel előzetesen több száz diósgyőri néző jelezte érkezését, a rendőrség döntött a kiemelt biztosításról.”

Ezer vendég

Arról, hogy pontosan hány vendégszurkoló érkezett, Sztavinovszki Botond, a DVTK technikai igazgatója ezt közölte: ,,Szerdán délutánig elkelt az általunk kért ezer jegy.” Az előzetesen megadott kövesdi összeállítás nem maradt életben: a megsérült Harsányi helyére Balajti került. Sivic mester pedig úgy döntött, hogy a diósgyőri oldalon a hétfői válogatott összetartás miatt Elek Á. mellett Kádárt is pihenteti, aztán Grumic belázasodott, ezért nem lépett pályára, sőt rajtuk kívül Marjanovicot sem szerepeltethette, mert a szerb szövetség nem küldte el a játékengedélyét.

Eleinte DVTK-fölény

Enyhe idő és remek talaj fogadta a pályára lépő együtteseket. Vagyis jól tették a kövesdiek, hogy kímélték stadionjuk gyepszőnyegét, amely így várhatóan szombaton is tökéletes állapotban lesz. Az első percek a vendégeké voltak, a piros-fehérek teremtettek is néhány meleg pillanatot a kékben játszó hazai kapu előtt. Bognárék nehezen szabadultak ki, a hazaiak szimpatizánsai már a 14. percben ébresztőt követeltek, mire vezettek is két veszélyes akciót Véber György ,,fiai”. Aztán – ilyen a futball – teljesen váratlanul vezetést szerzett a Mezőkövesd: Hegedűs Cs. húzódott előre, majd jobbal, 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, de két perccel később középen addig botladoztak Szalaiék, amíg Futács fordulásból, 14 méterről egyenlített. Rendezte sorait a fürdővárosi gárda, a szünetig így egyik csapat sem tudott a másik fölé nőni.

Kétszer is

Fogáskereséssel startolt a második félidő, majd Fótyik 11 méterről a kapujából rosszul kilépő Rados fölött a háló közepébe fejelt, így újra a hazaiaknál volt az előny (57. perc: 2-1). Ezután nagyon nekidurálta magát a DVTK, de a vendéglövések sorra-rendbe a lelátón landoltak. A hajrá a szokásos taktikát hozta: a Diósgyőr az egyenlítésért küzdött, a Mezőkövesd kontrázott és Fótyik révén a harmadikat is betermelte. A ,,bemelegítés” összességében jó kis meccset hozott, a második felvonás pedig nagy izgalmakat ígér.

A visszavágót március 4-én, kedden 17 órától rendezik Diósgyőrött.

ÉM-KT

Jegyzőkönyv

Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)

Mezőkövesd, 2700 néző. V.: Andó-Szabó (Kispál, Bozó).


Mezőkövesd Zsóry FC: Horváth T. – Hegedűs Cs., Szalai V., Vermes, Fótyik – Velicky, Takács P., Bognár I., Melczer – Rajczi, Balajti. Vezetőedző: Véber György.

DVTK: Rados – Eperjesi, Alves, Vadász, Husic – Nikházi, Kostic, Barczi, Gosztonyi – Futács, Batioja. Vezetőedző: Sivic Tomislav.


Csere: Nikházi helyett Bacsa a 46., Husic helyett Gohér a 61., Balajti helyett Menougong a 61., Takács helyett Dobos a 62., Rajczi helyett Hegedűs D. a 72., Barczi helyett Egerszegi a 75. percben.


Sárga lap: Kostic a 38., Szalai a 60., Gosztonyi a 78. percben.


Gólszerző: Hegedűs Cs. (1-0) a 24., Futács (1-1) a 26., Fótyik (2-1) az 57., Fótyik (3-1) a 88. percben.


Jók: Fótyik, Hegedűs Cs., Melczer, Menougong, ill. Eperjesi, Bacsa, Futács.


Véber György: – Tetszett a mérkőzés. A bajnoki rajt előtt jól teljesítettünk, lemérhettük, hogy jó úton járunk-e. A rúgott gólok számával és a végeredménnyel elégedett vagyok, a labdabirtoklási mutatóval viszont nem. Szereztem jó és rossz benyomást is, ezeket szombatig még megbeszéltem a játékosokkal.

Sivic Tomislav: – A találkozón nyolcvan-húsz százalékban mi birtokoltuk a labdát, az eredmény mégis 3-1 lett a hazaiaknak. Azt kell mondanom, hogy nevetséges gólokat kaptunk, ettől függetlenül gratulálok a kövesdieknek, de még lesz egy visszavágó...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!