Sport

2014.01.02. 14:18

Világosan látja a koncepciót Miguel López Alonso

Miskolc - Csütörtökön bemutatkozott és már edzést is tartott az Aluinvent-DVTK új spanyol szakvezetője.

Miskolc - Csütörtökön bemutatkozott és már edzést is tartott az Aluinvent-DVTK új spanyol szakvezetője.Amint arról beszámoltunk, az óesztendő utolsó napján megtalálta azt a szakembert az Aluinvent-DVTK női kosárlabda csapatának vezetése, aki Peresztegi Nagy Ákost követi a kispadon. Előzetesen még úgy írtuk, hogy a Spanyolországból szerződtetett mester Maikel Lopez, ám a csütörtöki sajtótájékoztatót követően maga az edző osztotta meg velünk teljes nevét, amely: Miguel López Alonso.

– Pár hete edzőváltás történt a klubnál és azóta folyamatosan tárgyalásban voltunk – nyilatkozta Szabó Tamás, a kosárlabda klubot működtető gazdasági társaság ügyvezetője. – Új szakvezetőnk a spanyol Gran Canariától jött hozzánk, örülünk, hogy elfogadta a felkérésünket. Az ottani kosárlabdát azt hiszem, nem kell bemutatni, López úrnak meg van a szükséges tapasztalata és tudása, amely révén a csapat elérheti a kitűzött eredményeket, célokat.

Elengedte a Canarias

Az Észak-Magyarország azon felvetésére, hogy miként tudták megszerezni Miguel López Alonsot a C.B Islas Canariastól, ahol élő szerződéssel rendelkezett, az ügyvezető az alábbiakat válaszolta:

– Régóta ennél a csapatnál dolgozik, dolgozott és sikerült velük megegyeznie – jelentette ki Szabó Tamás.

Az érintett, Miguel López Alonso eképpen fogalmazott:

– Köszönöm a klubomnak, hogy elengedtek, hogy lehetővé tették ezt a váltást. Amikor két éve aláírtuk a szerződést, beletettünk egy olyan pontot, hogy amennyiben külföldről megfelelő felkérés érkezik, megfelelő feltételekkel, akkor távozhatok. Az egész nagyon rövid idő alatt, két-három nap alatt zajlott le, azért fogadtam el az ajánlatot, mert világossá vált, hogy van koncepció és hogy az pontosan micsoda.

További részletek a pénteki Észak-Magyarországban.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!